Thanhoffer Lajos dr.: Az összehasonlító élet- és szövettan alapvonalai (Budapest, 1883)

Részletes élettan - II. rész. Az állatéleti működések élettana - Harmadik fejezet. Az idegrendszer élettana - Az idegállomány vegyi szerkezete

AZ IDEGÁLLOMÁNY VEGYI ALKATA. jólerzés, rosszullét, utálat, a kéj, éhség és szomjstb., melyeketálta- lános érzéseknek nevezünk; ezekről itt azonban bővebben hely szűke miatt nem szólhatunk. 522 HARMADIK FEJEZET. Az idegrendszer élettana. Az idegrendszer, mint már az általános részben ismerni ta­nultuk, főlényegére nézve idegcsövekből és idegsejtekből áll. Azok vezetik az ingerületet, melyek bizonyos ingerekre az idegsejtekben keletkeznek. Az idegrendszert környékire (periphericus) és köz­pontira (centrális) szoktuk felosztani. Azt a szervekben elágazó idegrendszer, ezt pedig az agy, a kis agy, a nyultagy és a gerinczagy képezi. A két rendszer közé ékelt, mintegy összekötő kapcsot az együttérző idegrendszer képezi. Az idegrendszer mind e részeiről későbben egyenkint lesz szó; azonban mielőtt ezek részletes tárgyalásába bocsátkoznánk, szükséges az ideg chemiáját és fizikáját, m'nt az izoméval tettük, előre bocsátanunk. Az ideg állomány vegyi szerkezete. A víz az agyban (emberben) 70*9—82*7ü/o-ot tesz ki. Bibra ember, Petrowszky pedig szarvasmarba agya szürke állományának vizét 81*6, a fehér állományét pedig 68’35°/o-unak találta. Az idegállomány febérjenemű anyagainak egyike eanyosinhozés másika az elastinhoz hasonló anyag (a fehérjéhez mindenesetre közel álló anyag), továbbá nuclein és collagen ; van benne még myelin, ce- rebrin, lecithin és protagon is, mely utóbbit Liebreich állított elő s melyet sokáig lecithin és cerebrin keverékének tartottak, de Gamgee és Bankenhorn vizsgálatai óta külön chemiai individuumnak tartják. Az idegállományban bomlás terménye, a eh ölest er in is talál­ható; ezenkívül glycerinphosphorsav, oleophosphorsav és más plios- pliortartalmú zsírnemű anyagok (a lecithin bomlási terményei), palmitinsav, csekély zsír es illó zsírsavak, inosit, húgysav, hypo- xanthin, xanthin, kreatin, erjedési tejsav es szervetlen alkotóré­szek találhatók és pedig sok phosphorsaras só, phosphorsavas ká­lium, calcium és magnesium. Továbbá vasoxyd és kovasav, kevés kénsavas- és chlórsó, mely utóbbiak a vérből vehették eredetüket. Kétséges, vájjon ammóniák van-e az agyban, s több, mint kétsé­ges, vájjon benne szabad phosphor sav találbató-e. A myosimzerü febérjenemű anyag az ideg tengely szálához, a nuclein a központi idegrendszer szürke állományához, a cerebrin

Next

/
Thumbnails
Contents