Tauszk Ferenc dr.: A belgyógyászat alapvonalai (1913)

Fertőző betegségek - I. Heveny-fertőző belső betegségek

Pgaemikus és septikus megbetegedések. 61 át, vagy pedig egyes nyálkahártyákon át a szervezetet meg­támadni. A nyálkahártyák közül főleg említendő az orr- garatür, a tonsillákkal, továbbá a bélnyálkahártyák közül, a féregnyújtványnak nyiroktüszős szövete, végül a genitá- liák nyálkahártyája. Lényegében véve ugyanaz a folyamat játszódik le, akár egy tonsilláris eredésü, vagy pl. puer- perális vagy másféle sepsissel van dolgunk. A szervezet a kórcsirák ellenében, első sorban a behato­lás helyén kifejlődő lobos reactió útján védekezik. Az ezen reactió folyamán, egyrészt a helybeli kötőszövetes sejtek, részben pedig a vér útján történik a baktériumok elpusz­tulása. Cohnheim óta tudjuk, hogy a lobtermék a hajszál­erekből származik, amelynek falain keresztül egyrészt a vér­nek folyékony seruma, részben fehérvérsejtek kijutnak a fertőzés színterére. Ez utóbbiak activ amöboid-mozgás útján vándorolnak ki. A szövetnedvek és fehérvérsejtek együttes munkája eredményezi azután a baktériumok elpusztulását; a szövetnedvek egyrészt a mérgeket kötik meg, másrészt a baktériumokat gyengítik és ezen gyengített baktériumok nem tudnak ellentállni a fehér vérsejtek behatásának, amelyek a baktériumokat fölfalják és megemésztik. Mecs- nikow, e folyamatnak fölfedezője óta, a baktériumokat pusztító leukocytákat phagocytáknak, falósejteknek nevez­zük. A leírt folyamat a szervezetben naponta százszor és százszor játszódik le; a szöveti reactió már a behatolás alatt pusztítja el a baktériumokat, melyeknek szaporodása ter­mészetesen elmarad. Ha a baktériumoknak támadó képessége, virulentiája nagyobb, vagy nagyobb számban támadnák meg a szervezetet, akkor már szabad szemmel is látható gyulladás, esetleg apró genygóc keletkezik a fertőzés szín­táján. Még hevesebb fertőzés esetén erőteljes, lobos gyulla­dás és ennek nyomában járó nagy tályogabscessus árán szabadul meg a szervezet a fertőzéstől. Mindezen esetekben a szervezet már a behatolás helyén küzdi le a baktériumo­kat. Ha azonban a szervezet ellentálló ereje csők-

Next

/
Thumbnails
Contents