Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)

E. Az újkori orvostudomány

589

építsék lel az orvostudományt. Az orvostudomány Ilippokrcites idejétől fogva a XIX. századig megszakítás nélküli, folytonos volt és az orvos- tudományi karokon épúgy ismertették az ókori szerzőket, mint az újkoriakat. A XIX. század közepétől kezdve a szakítás a múlttal már any- nyira nyilvánvaló, hogy ettől az időtől fogva már senkisem hivatkozik többé pl. Hippokrates tekintélyére, ha fertőzőbetegségek elfojtásáról van szó, vagy Celsuséra, ha elmebetegek gyógyítása forog szóban. A jelenlegi orvostudománynak ez az álláspontja okozta azt, hogy a történelmi orvos- tudományt, mint önálló ágat, mint orvostörténelmet, különválasztották az orvostudomány egészétől.

Az orvostörténelem, amelyet kezdetben, mint látszólag kevéssé fontos dolgot, egy kissé lenéztek, mégis mindig foglalkoztatott kiváló tudósokat. Ilyenek voltak: Littré (1801 1881), a jeles francia orvos,

philologus és bölcsész, aki lefordította franciára IIippokratest; Hirsch Ágost (1817—1894), a danzigi zsidó, az orvostudomány tanára Berlinben, kiváló epidemiologus, a Biographisches Lexikon der hervorragenden Aerzte aller Zeiten und \ ölker című mű megalkotója és szerkesztője; Haeser Henrik (1811 —1884), aki becses orvostörténelmi könyvet írt, amelyet többször kiadtak és lengyel nyelvre is lefordítottak (Hist or ja mc- dycynv, 2. kötet, 1876—1886); Puschmann Tivadar (1844—1899), az orvostörténelem r. tanára Bécsben, aki híressé vált nemcsak becses orvostörténelmi munkáival, hanem azon hagyaték kapcsán is, melyet felesége hagyományozott ennek a tárgykörnek művelésére (Puschmanns-Stiftung). (1)

A XIX. század vége felé széles körökben és sok országban, leginkább Németországban, felismerték, hogy az orvostörténelem a tapasz 1

gyakorlati törvényszéki orvosi eljárás magántanára; Belky 1883-ban A]tai utóda lett Kolozsvárott; rövid élete folyamán is kiváló /szakembereknek bizonyult, 1895-ben megírta A törvényszéki orvostan alapvonalai című művét.

(1) Az orvostörténelemnek Magyarországon is voltak ideális gondolkodású lelkes és tehetséges művelői; noha ezek nem létesítettek a Pusehmann-léléhez hasonló alapítványt, mégis életüknek legalább egy részét az orvosi tudomány történelmének tanulmányozására és eredményes művelésére szentelték és ezáltal is emelték orvosi rendünk erkölcsi színvonalát. Első helyen említendő 1Veszprémi István (1723—1799), akit a magyar orvostörténelem atyamesterének nevezhetünk; Veszprémben született, atyját Tsanádi Istvánnak hívták; Weszpr érni Pápán, Sopronban, Besztercebányán és Debrecenben tanult; aztán Svájcban. Angliában tanult, végül Hollandiában, Utrechtben avatták orvosdoktorrá 1756-ban. Haza- jövet ő volt az első, akinek orvostudori oklevelének érvényesítése tárgyában Pozsonyban, a helytartótanács székhelyén újra vizsgát kellett kiállania 1757-ben. Perbegg Károly, a helytartótanács főorvosa a vizsgáról 1757. április 28-án kiállított bizonyítványban többek között ezt írja: Benignissima Sacratissimae Caesareo Regiae Majestatis Resolutione mediante, ut per me infrascriptum a modo inposterum omnes Advenae tam Medici quam Chirurgi artem et professionem suam in Regno Hungáriáé exercere cupientes examinentur, ac de peracto ipsorum examine Litterae testimoniales praestentur; cui benignissimae Resolutioni humillime morem gerens tenore praesentium ego infraseriptus A A. L L. Philos. et Medicinae Doctor, nec non Sacr. Caes. Regiae Majestatis in rebus Sanitatis publicis Consiliarius, et Aulae Medicus, fidem Lectoris jacio indubiam, Expertissimum Praestantissimumque Virum Dominum Si. W. ex comitatu W. oriendum, Hungarum Ilelv. Confess, in Academia Ultrajectina die 15. ■lui. 1756 ut Doctorate Diploma testatur in Doctorem Medicinae promotum sub hodierno infrascripto Dato per duas horas continuo examinasse, et varias tam ad Theoriam quam ad praxin pertinentes Quaestiones proposuisse, quas clare solvit, oppositiones bene explicuit, solidamque Medicinae peritiam probavit, in quorum fidem ac testimonium has Litteras testimoniales manu propria subscriptas, et consueto Sigillo munitas dedi Posonii ex Museo meo die 28. Apr. 1757.

L. S. Josephus Carolus Perbegg de Thalfeldt m. s. (W. II. 17—18. lapon).

I Veszprémi azután Debrecenben folytatott orvosi gyakorlatot közelismeréssel. Alább említendő Bábakönyvének megjelenése után, 1767-ben Mária Terézia ki,-