Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
E. Az újkori orvostudomány
572 érdemes orvoscsaládból származott, az elmekórtan tanára volt Berlinben1 (a térdreflexek hiánya gerincvelő-sorvadásnál, v. West phal-féle tünet). Bechlieriev Vladimir (1857—1927), az alább említendő Mierzejevskijnek volt a tanítványa, az ideg- és elmekórtan tanára Szentpétervárott, érdemeket szerzett magának úgy az idegrendszer bonctana (nucleus n. vestibularis sup.), mint az idegkórtan (Bechtieriev-féle tünet ischiasnál) és a klinikai elmekórtan terén t is. Korszakon Szergiusz (1854—1900), az ideg- és elmekórtan tanára Moszkvában (psychosis amnestico-polynenri- tica, v. Korszakov-Meynert-féle betegség). Az orosz Monakov Konstantin (1853—1930) kora fiatalságában elhagyta hazáját és később kiváló neurológus és elmeorvos volt Zürichben, és mások. A neurológia és elmekórtan XIX. századbeli fejlődésével arányosan a neurológia lassankint kezdett különválni az elmekórtantól, önálló klinikai ág jellegét véve fel. Sok orvos végzett alkotó munkát egyidejűleg a neurológia és az elmekórtan terén, így a fentebb említett Meynert, Wesíplml, Bechlieriev, Monakov. A többi orvos közül felemlítünk még párat: Romberg II. M. (1795—1873), a különös kór- és gyógytan tanára Berlinben; ő az első, aki élettani alapon összefoglalta az idegrendszer kórtanát és megírta az idegbetegségek tankönyvét (Lehrbuch der Nervenkrankheiten, 1840 —1846, néhány kiadás); a gerincvelő-sorvadásnál előforduló mozgási ineoordina- tiot az ő nevéről nevezték el Rondierg-féle tünetnek. Parkinson Jakab (1755—1824), kiváló londoni orvos, természetbúvár és politikus volt (paralysis agitans, v. Parkinson-féle betegség). Jackson Hughlings János (1835—1911), az ideg- és szembetegségek jeles szakorvosa Londonban, 'neve jól ismert a neurológiában (Jackson-féle eskór stb.). Azonban a neurológiának, mint önálló orvostudományi ágnak megteremtéséhez Charcot, a jeles francia orvos járult hozzá leginkább. Charcot Márton János (1825—1893), akinek apja és nagyapja is Pál úzsban kocsigyáros volt, korán tanúsított vonzalmat az orvostudomány és a festészet iránt. Az orvostudományt választotta és az egyetemi tanulmányait jeles eredménnyel végezte el az 1853. évben. Korán megkezdett kiváló tudományos működésének köszönhette, hogy az 1872. évben megkapta a kórbonctani tanszéket Párizsban. Működése azonban a klinikai kortanban, nevezetesen pedig az idegbetegségek klinikai kortanában magaslott ki leginkább. .Az 1882. évben külön az ő részére állították fel az idegkórtani tanszéket a Salpétriére-kórliázban, amely hírnevet szerzett neki az egész .világon. Előadásain 500—600 orvos volt jelen az egész világból. Művei közül a legfontosabb a Legons cliniques sur les maladies du Systeme nerveux2 (1874, később számos kiadás és fordítás). Charcot- nak veleszületett vonzódása a festészet iránt okozta azt, hogy iskolájából sok munka került ki az orvostudomány és képzőművészetek határterületéről is. C/iarcoínak klinikai idegkórtani nézetei közül a hysteriára vonatkozó felfogása okozta a legnagyobb feltűnést. Charcot egész iskolát hagyott maga után és ebből sok kiváló európai és európántúli tudós került ki. Charcot tanítványaihoz tartoznak: Déjerine Gyula (1849—1917), aki először az orvostörténelem, aztán a belgyógyászat, végül az ideggyógyászat tanára volt Párizsban. Felesége, a kaliforniai származású Khimpke J Az ú. n. Wéstphal- és Piltz-féle paradox pupillatünetet \\ estphal Sándorról és Piltz Jánosról nevezték el. Wéstphal Sándor, a fentebb említettnek a lia, jelenleg az ideg- és elmekórtan tanára Bonnban, Piltz János pedig, akiről alább lesz szó, Krakóban volt az ideg- és elmekórtan tanára.- Erről fentebb a 210—216. lapokon volt szó.
