Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)

C. A görög és római orvostudomány

46 A felépült betegek az oltárokra áldozati tárgyakat, ú. n. votum-okát (tulajdonképen ex voto-kát) helyeztek el, ezek beteg testrészeket, beteg lábat vagy kezet ábrázoltak, a papok pedig az állítólag csodás módon meg­gyógyult esetek kortörténetét táblácskákra feljegyezték és ezeket köz­szemlére tették ki; idővel nagyon sok ilyen táblácska gyűlt össze a szenthelyeken. (1) íme néhány az Epidaurosban talált feljegyzésekből: »Luipposnak hat év óta dárdacsúcs volt az arcában. Egy alka­lommal elszunnyadt, az isten pedig kihúzván a csúcsot, ezt a kezébe adta. Napkeltekor Euippos kezében a dárdacsúccsal gyógyultan hagyta el a templomot.« 31. ábra. Lábszári ábrázoló ex voto tábla, melyet Tyche ajánlott fel köszönetül Asklepíosnak és Hygieia- nak. (Találták a Melos szigetén levő Asklepios- szentélyben. London, British Museum.) 32 ábra. Görög ex voto lábszár, melyen tágult visszér látható. (Dombormű az athéni Asklepieionban. Lipcse, Egyetemi Orvostörténelmi Intézet.) »Meggyógyult az az ember, akinek kígyómarás következtében fájt az ujja. Ennek az embernek szörnyű fájdalmat okozott lábának öregujján levő sebe. A templomszolgák kivitték őt a nyitott csarnokba és székre ültették. Midőn elaludt, kijött a hálócsarnokból a kígyó és nyelvével meggyógyította az ember kezét, majd pedig visszatért a hálócsarnokba. Miután az ember felébredt és gyógyultnak érezte magát, elbeszélte, hogy 1 (1) A keresztény magyarok közül is egyesek átvették ezt a szokást, némi módosítással; így pl. 1655-ben Majtényi Mihály tanácsos és kamaraelnök vég­rendeletében meghagyja feleségének, hogy a nagyszombati templomban ezüstből készült lábszárt (»bokáig való lábot«) helyezzen el mint fogadalmi (ex voto) ajándékot (M. II. 285. lap és 111. 373. lap, 1365. pont).

Next

/
Thumbnails
Contents