Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
E. Az újkori orvostudomány
503 Hiszen senkisem tudja meggyógyítani sem a szívbajokat, sem a tüdővészt. Ezért az orvostudománynak, amely természettudomány, egyáltalán nem az a célja, hogy életelixírt találjon fel, vagy csodákat műveljen a gyógyítás terén, hanem csupán az, hogy alaposan megismerje az embert és csak később fejlődhetik ki rationalis therapia ebből a megismerésből. El kell vetni valamennyi eddigi empíriás szereket, mert nincsen semmi értékük és csak csorbítják az orvosi tudomány tekintélyét. Az orvost ismereteinek összessége alapján kell megítélni, nempedig a gyakorlatban elért siker alapján. Az orvostudomány nem művészet, hanem csak tudomány. Nem a cselekvésben, hanem a tudásban rejlik az erőnk. Amint nem lehet a csillagásztól megkövetelni, hogy a nappalt éjjelre változtassa, úgy nem lehet az orvostól sem megkövetelni, hogy gyógyíthatatlan betegséget meggyógyítson. Alapjában véve legjobban a természet tud gyógyítani, az orvos pedig elsősorban ne ártson. Eddigelé nem rendelkezünk tudományos gyógyszertannal, mert az empíriás szerek egyáltalán nem tudományosak. Tudományosan meg kell vizsgálni, hogy mit és mennyit képes a természet megtenni, amit pedig nem képes elvégezni, azt megkísérelhetjük a gyógyszertannal elérni. Az orvostudománynak ilyen tudományos gyógyítás legyen a feladata, de alapjában véve kételkednünk kell abban, hogy valaha is kellően meg lehessen oldani ezt a feladatot. Íme Dietl igen jellemző fejtegetéseinek néhány fejezete in extenso: »És vájjon mi a végső eredménye ennek a kutatásnak, mérlegelésnek és rendezésnek? Milyen hasznot húzott mindebből a gyógyítás és a szenvedő emberiség? Erre azt felelik, hogy a Stethoskop kimutatta a szívbajt, hogy a bonckés bebizonyította a gümő képződését, hogy a kémia kimutatja a kémiai elváltozásokat a hagymáz lefolyásában. De hiszen épen a szívbajokat nem tudjuk megszüntetni, a hagymáznak pedig akkor a legkedvezőbb a lefolyása, ha nem törekszünk arra, hogy gyógyítsuk, hanem mindent a természetre bízunk. Tudásunk az utóbbi időkben bámulatos módon bővült, ellenben, igen csökkent a teljesítőképességünk a betegágy mellett, mégpedig azért, mert a mai pontosabb és kritikaibb vizsgálódással világosan felismerjük sok egykor igen becsült orvosi szernek hatástalanságát. Ezek után jogos az az aggodalmunk, hogy működésűnk köre olyan arányban fog szűkülni, amilyen mértékben fog bővülni a tudásunk. »Az orvostudomány, ha természettudományként fogjuk fel, nem tekintheti céljául, hogy életelixírt találjon fel, hogy csodákat műveljen a gyógyítás terén, hogy örökéletűvé tegye azt, ami múlandó, hogy meg- akadályozza a rothadást, hogy megállítsa a természetet örök menetében; hanem arra kell törekednie, hogy minden tekintetben megismerje az embert, hogy kutassa azokat a körülményeket, melyek között fejlődik, él, megbetegszik, meggyógyul és meghal, szóval arra kell törekednie, hogy megvesse az emberről szóló tudomány alapját, a természettudományokra, a fizikára és kémiára alapítva azt. A gyakorlati orvostudomány csak az embertanból fejlődhetik ki. De minthogy ez a tudomány még bölcsőjében szunnyad, azért nem lehet manapság semmiféle tudományosan megalapozott gyógyításunk. A gyógyítás azonban mindig túlságosan csábító és túlságosan sürgősen szükséges volt ahhoz, hogysem későbbre lehetett volna halasztani; ezért aztán az emberek hozzáláttak a gyógyításhoz, nem nagyon törődvén azon bántalom természetének vizs- gálásával, melyet gyógyítani kellett. így keletkeztek a gyakorlati orvos- tudomány első alapelemei, kellő alapzat, rendszeres fejlődés, belső össze
