Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)

E. Az újkori orvostudomány

441 XLI. A FELVILÁGOSODÁS SZÁZADA. A X\ III. század a »philosophiai« század nevet kapta. E század emberei megtiszteltetésnek tartották a »philosophus« elnevezést: a kirá­lyok büszkélkedtek a környezetükben levő jeles gondolkodókkal, a böl­csészet kezdett átszivárogni a nép közé, és ez végül a XVIII. század alkonyán Rousseau-val a kezében felborította Franciaországban a régi társadalmi rendet. A bölcsészet a XVIII. században gyakorlati célokat tűzött ki magának: a tudást nem önmagáért akarta terjeszteni, hanem az emberek felvilágosítására, a balítéletek megszüntetésére, az elmék­nek a tudatlanság alól való felszabadítására. Balítéletnek és tudatlanság­nak pedig a természetfeletti dolgokban való hitet tartotta; felvilágoso- dottaknak viszont azokat tekintette, akik csak azt ismerték el igaznak, amit saját tapasztalatukkal és saját eszükkel igázoltak. A felvilágosodás­korabeli bölcsészetnek elvi álláspontja az az empirismus volt, amely Angliából került át a kontinensre. Alapul a Locke-féle bölesészetet fo­gadta el, melynek számos gyakorlati, nevelési és társadalmi következ­ményei voltak. A X\ III. században nagyon megnövekedett a bölcsészeti irodalom. A philosophia divatos lett. A XVII. századnak az exakt tudo­mány volt az eszménye, a XVIII. század eszményévé pedig a hozzáférhető tudomány lett. A bölcsészet bevonul a szalonokba, és mindinkább a francia nyelv válik tudományos nyelvvé. Régebben nem ismert tvpusok jelennek meg: a publicista-bölcsészé, amilyen Voltaire, az irodalmár-bölcsészé, ami­lyen Rousseau. Locke idejében még a természettudományokat egyáltalán nem tanították az iskolákban, most azonban egyre nagyobb szerephez jut a természettudomány. Voltaire irataiban a tapasztalatra alapított böl­csészet mellett épen a természettudomány és vívmányai játszanak fontos szerepet. A természettudományi módszer mindinkább nagyobb befolyást gyakorol a világnézetre és az életfelfogásra. És minél nehezebben lehetett az akkor örökigazságnak látszó természettudományi elvek segítségével az egyházi dogmákat és társadalmi intézményeket megmagyarázni és iga­zolni, annál inkább kellett ezeknek a dogmáknak és intézményeknek önkényeseknek, sőt butaságból, fanatismusból vagy csalásból eredőknek látszaniok. Az ész uralkodott a XVIII. században is, épúgy, mint elő­zőleg a XVII.-ben. Csakhogy az elme a XVII.-ben még gyakran a supra- naturalismus szolgálatában állott, a XVITL-ban ellenben már a naturalis- must szolgálja. Azelőtt az ész ítéletére hivatkozva azt állították, hogy van természetfeFetti világ, most pedig megint az ész ítéletére hivatkozva, tagadták ennek meglétét. A felvilágosodás-korabeli bölcsészet elvi tétele volt az az állítás, hogy csak természetes világ áll fenn, hogy nincsenek természetfeletti jelenségek, hogy nincsen semmiféle csoda. Voltaire óriási bölcsészeti, tudományos, költői és publicista tevé­kenységet fejtett ki. Néhány évi angliai tartózkodás után, mint a fapasz­coelo adscriptas credo« (Manardus: Epist. Med. Lib. XVIII. ep. 1.). Manardus ta­gadta, hogy a betegségek lefolyásában bizonyos ú. n. -kritikus napok volnának; má­sok igen nagy jelentőséget tulajdonítottak akkoriban ilyen napoknak. Mária Terézia királynőnk, miként a vampyrismus és a boszorkányperek, úgy a szerencsés és sze­rencsétlen napok babonája ellen is intézkedett (alighanem van Swielen befolyása alatt): 1765-ben megtiltotta a nyomdászoknak, hogy a naptárakban feltüntessék, hogy az érvágás szempontjából mely napok szerencsések (dies fausti) és melyek szerencsétlenek (dies infausti); »velut nulli prorsus innixa fundamento, deinceps ex ejusmodi calendariis absolute exmissa habere velit« (L. II- 315. lap, 424. pont).

Next

/
Thumbnails
Contents