Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
E. Az újkori orvostudomány
434 így gyíkokból, békákból, varangyosbékákból, skorpiókból és állatok köly- keiből készített olajokat; használatos az emberi zsír, porrá tört emberi koponyacsont, szarvasagancs, vadkanagyar — mind az empírikusok iskolájának a maradványai. Még nem aludt ki a koprotherapia sem: még a XVIII. században is készítettek vizeletből különböző subtilis essentiá- kat(l). A felvilágosodás korában eltűnik a gyógyszerkönyvből az emberi zsír és koponyacsont, ellenben még megmaradnak a gyíkok, skorpiók, varangyosbékák és békák. A XIX. század kezdetével a gyógyszer- könyvben vegyi szerek jelennek meg nagy számban, a különösek pedig repel, de az 1694. évi kiadásban már megtalálható. E szer neve valószínűleg Franciaországból ered, Németországba csak a XVII. század vége felé jutott el. Magyarországon pedig még a XVIII. század közepén sem ismerték. A magyar királyné vize tulajdonképen nem más, mint rozmarinszesz (spiritus rosmarini); előállítása azonban nem volt egészen egyszerű. A krakói Egyetemi (Jagelló-) Könyvtár kéziratgyűjteményében (3651. szám alatt) találtam egy XVII—XVIII. századbeli kéziratos lengyel nyelvű utasítást arról, hogy miként kell a magyar királyné vizét készíteni és jóságát kipróbálni. Magyary-Kossa (Csontosi nyomán) említi, hogy létezik ilyen kézirat, de tartalmát nem ismeri. íme a lengyel nyelvű kézirat tartalmának magyar fordítása: Útmutatás, avagy eljárási mód a magyar királyné vizének készítéséhez. lmo Végy a göreb nagyságának megfelelően 4 vagy 5 garniec (1 garniec kb. 4 liter. A fordító megjegyzése) borseprőt, önts hozzá jó, lehetőleg borecetet, hogy olyan híg legyen, mint a szeszfőzéshez szükséges és párold le belőle a szeszt. 2do Öntscl ezt a szeszt rozmariníűre (vágj7 megfelelően 1—2 font anizsra), borókára, fehér repcére és csalánmagra, mindegyikből megfelelő mennyiséget véve és mindezzel együtt párold le másodszor. 3tio Harmadszor adj ehhez a lepárolt szeszhez jó fajta borszeszt és megfelelő arányban kámfort és párold le. E szer jóságát így kell megállapítani. Végy belőle egy keveset kanálra és önts belé puskaport és gyújtsd meg. Ha meggyullad a puskapor, akkor jó, ha nem gyullad meg, akkor újra le kell párolni és így jobb lesz. (1) A koprotherapia Magyarországon is el volt terjedve; már a Margit- legenda említi, hogy a beteg apácák nyakát tehénganéjjal kötözték be (M. III. 360. lap, 1313. pont); stregovai Madách Gáspár (XVII. század) orvosdoktor és gazdálkodó 1628-ban irt Haazy apatekájában (Házi apotheka) említi, hogy »ökleiét« (mellhártyagyulladás) esetén lóganéj levét igya a beteg: Mikor az férfiatt bantia az Eoklelet, vegied az hym vehemnek ganeiat melegen és faczard az lewet, ; kylensserest moss beleie, es adgi meg Innia az betegnek, ha az Aszonialatot bantia, az Nostinnek ganeiat kel wenny (W. Hl. 233). Weszprémi bőven ismerteti ezt a kéziratot, melynek holléte manapság ismeretlen. Pápai Páriz Ferenc (1649—1716) Pax Corporis (1690) című művében különböző csodás szerek mellett állatok bélsarát is ajánlja gyógyszerként. Ruland János Dávid (1585—1648) külön könyvet írt az emberi hélsár és j vizelet, valamint a különböző állatok bélsarának gyógyító hatásáról; Ruland János * Dávid Regensburgban született, mint az ottani városi orvosnak ifj. Ruland Márton- i nak (1569—1611) fia; nagyapja a freisingi születésű id. Ruland Márton (1532— 1602) Lauingenben szintén orvos volt. Ruland János Dávid Wittenbergben lett • orvosdoktor; aztán Pozsonyban működött mint városi orvos; gróf iktári Bethlen István ajánlatára II. Ferdinánd királytól 1622-ben magyar nemességet kapott. Lgy, mint ősei, ő is Paracelsus híve volt. Legnevezetesebb művének címe: Pharma- copoea nova, in qua reposita sunt stercora et urinae, ta eupotista pro omnibus i totius corporis morbis internis et externis, per facile ac optime curandis: edita pro pauperibus, militantibus, et omnibus, quibus in militia, itineribus, venationibus, rure, solitudine, vel alibi, alia medicamenta non suppetunt; 1644-ben jelent meg Lőcsén. Erről Vámossy István így írt: »Páratlan munka a maga nemében, melyben Ruland János Dávid összegyűjti a rendelkezésére álló irodalomból, nevezetesen Aelianus, Aetius, Apulejus, Avicenna, Dioscorides, Galenus, Plinius Valér, Plinius secundus, Theophrastus Paracelsus stb. műveiből a bélsár és a húgy gyógyító erejére vonatkozó adatokat s használati utasításokat. Badarságnak, önámításnak látszik az egész. Ha azonban a közöltek mélyére hatolunk, halványan sejteni merjük, hogy nem egészen a suggestio következményei valának a stercorák és urinákkal elért gyógyszereredmények. Korunkban, a serum és organotherapia, az antitoxinok és egyéb szerves (állati) alkatrészekből gyártott
