Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
D. A középkori orvostudomány
215 Jellemző a hysteriára, hogy ez a bántalom a beteg képzeteinek, élményeinek és mélyen elrejtett, gyakran öntudatalatti vágyainak megfelelően sokféle testi betegség tüneteit tüntetheti fel. Az étvágytalanság az ételektől való teljes idegenkedésbe mehet át, és ebben az esetben a beteg semmit vagy majdnem semmit sem eszik, mégis rendkívül hosszú ideig képes ellenállni a leromlásnak, hónapokig, évekig. Mennél inkább megcsodálja az ember ekkor a beteget, annál tovább tart ez az állapot. E mellett azonban nem kell sohasem elfelejteni, hogy ilyen betegek öntudatlanul (vagy tudatosan) rendkívül ravaszok lehetnek: titokban táplálkoznak, aztán pedig képesek letagadni, sőt még igazán el is felejteni, hogy ettek. A rendkívüliség varázsa, amelybe a hysteriások szeretik magukat burkolni s amelyből nem ritkán határozott haszna van környezetnek, a beteget gyakran rendkívüli találékonysággal ruházza fel. Ilyenkor a betegnek csak nagyon szigorú elkülönítése és a legpontosabb megfigyelése képes kideríteni a dolgok igazi állapotát. Ezt már Weyer, az említett XVL századi orvos is tudta. Ő írja le a következő esetet. Egy alamizsnából élő, Borbála nevű leányka azt állította, hogy már pár év óta egyáltalán nem eszik és nem elégíti ki semilyen természetes szükségletét sem. Ez a gyermek különösen attól az időtől fogva vált híressé, amidőn Unna városa megerősítette, hogy ez a dolog természet- feletti jelenség. Weyer szigorú felügyelet alá helyezvén Borbálát otthonában és megfigyelvén őt, valamint Elza nevű nővérét is, meggyőződött arról, hogy az egész csak hazugság, mert Borbála ételt lopott vagy Elza révén kapott, akit Habakukjának nevezett annak a prófétának a nevéről, aki Dánielnek élelmet vitt a verembe, amelyben Dániel együtt volt az oroszlánokkal.1 Ismeretesek a hysteriások makacs hányásai, amelyek minden étkezés után mutatkoznak és a szervezet teljes leromlásával járnak. Hasonlóan ismeretes a hasuknak rendkívüli felpuffadása, amely ekkor olyan, mint egy léggömb és oly szokatlanul kemény, hogy felnőtt ember állhat rajta, a nélkül, hogy a has besüppedne. Hasonló felfúvódással fogunk találkozni a középkori ú. n. »tánekórosoknál«. Az auxonne-i kolostor XVII. századbeli ördöngösségi járványának egyik hősnője rendkívül felfújta a mellét, mintha az ördög mesterkednék így vele, azonban mikor kereszU onásokat írtak a mellére, nyomban megszűnt a felfúvódás. Egy másik lenyelt egy kis vizet s utána összeszorította nyelőcsövét: a víz sokáig bugyborékolt és locsogott a nyelőcsőben, amit a nyakon jól lehetett látni, míg végre az exorcista szigorú ráolvasására a gyomorba jutott, az apáca pedig megnyugodott. Nagyon sokáig eltarthat a hysteriánál a vizeletreked és; a katheter semmit vagy majdnem semmit sem mutat ki a hólyagban. Charcot közli, hogy a hysteriás vizeletrekedés egész napokon, sőt hónapokon át is eltarthat.* 1 2 Charcot kiemeli a más eredetű vizeletrekedés és a hyteriás vizeletrekedés között mutatkozó különbséget: az tíz és egynéhány nap múlva halálos, ez hosszú ideig sem hat vissza az egészségre. A hystea stigmák manapság már valami jelentéktelen, elcsépelt dologgá lettek és teljesen hatástalanok. Az orvostudomány elfelejtette, hogy a stigma elsődleges jelentésében bennfoglaltatik a középkori neuropathiások egész drámája: egyes stigmák (stigmata diaboli) az embert a máglyára juttatták, mások pedig (stigmata divina) az égi magasságokba emeltek fel. 1 Weyer, i. h. I. k., XV. lap. 2 Charcot: Lemons sur les maladies du systéme nerveux. Az 1880. évi kiadás, I. k., 278. lap.
