Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
D. A középkori orvostudomány
184 tudta ezt először előállítani a borból. Mikor azt mondtuk, hogy Rhazes írta le először a himlőt és kanyarót, ez nem jelentette szükségszerűen azt is, hogy ő volt az első arab orvos, aki e két betegséget meg tudta különböztetni, mert erre nincsen bizonyítékunk; hanem az csak annyit jelentett, hogy ő ismertette először műveiben ezt a megkülönböztetést. És a középkori viszonyokra való tekintettel az sem volna csodálatos, ha egyszer csak kiderülne, hogy ugyanazt valaki már Rhazes előtt is leírta. Ilyen módon, ha középkori szerzőkről van szó, nem lehet a mai nyelven azt kérdezni, hogy az illető mit fedezett fel, hanem csak arról lehet beszélni, hogy miként írt, miként fogta fel az ókoriak hagyatékát, miként élt és miként gondolkozottrTentebh már megismerkedtünk eféle szerzőkkel, akiket csak ilyen szempontból lehet megítélni; közéjük tartoznak Orei- basios, aeginai Paulus, tralleisi Alexander byzánci orvosok; Al-Kindi, Rhazes, Avicenna és Averrhoes arab orvosok, valamint a latin Afrikai Constantinus. A középkorban azonban olyan egyéniségekkel is találkozunk, akik más módon voltak különösen jellemzőek korukra, mert bennük látszólag ellentétes jellemvonások találkoztak csodálatos módon, így termékeny írói szárnyalás, műveletlenség, orvosi tehetség, mystikus szellem, szervező- képesség és egyidejűleg súlyos idegbetegségek, amelyek között első helyen a hysteria áll. Ilyen jellegzetes egyéniség volt bingeni Hildegard, a Bene- dek-rendi apácák főnöknője, a kiváló szervező, de egyszersmind mystikus nő. Híres volt testi bénulásokkal szövődő látomásairól. Ő a legrégibb német orvosnő; s bár tanulatlan volt, sok tapasztalattal rendelkezett, vallási, mystikai és orvos-természettudományi műveket írt; az egyház szentté avatta. Vegyük közelebbről szemügyre életét! Hildegard1 (1098 —1179), egy német yárgróf leánya, mint tizedik gyermek jött a világra, ezért istenfélő szülői, mint tizediket, mindjárt fel is ajánlották az Űristennek. Gyermekségétől fogva satnya, beteges, komoly és gondolkozó természetű volt. Nagyon korán, életének már a harmadik évében, látási visiók (fényt látott) kezdtek nála mutatkozni, s ezek idővel jelentékenyen fokozódtak. Életének ötödik évében nevelőnőjének ámulatára állítólag pontosan leírta, hogy milyen lesz majd az a borjú, amelynek világrajövetelét várták: megmondta, hogy olyan ragyogó fehér lesz, mint a hó, de foltokkal a homlokán, hátán és lábain és ez be is igazolódott. Csendesen és nyugodtan nőtt fel a szülői házban, a nagy világ zaja pedig ritkán ért el a várig. Hét éves korában nagy történelmi esemény szemtanúja volt: atyjának várába zárták szigorú fogságba IV. Henrik császárt fiának parancsára. A gondolkodó" Teánylcára nem maradhatott mély benyomás nélkül ilyen esemény. Hét éves korában egy remetenő vette magához, akinél 14 éves koráig maradt íi Benedek-rendi zárda közelében, idejét imádkozással és munkával töltvén el. Megtanult zsoltárokat énekelni és fonni, valamint egy kissé olvasni és írni is. 14 éves korában arra határozta el magát, hogy Benedek-rendi apáca-fogadalmat tesz és élete végéig zárdában marad. 38 éves korában kolostorában fejedelemásszony lett. Ellentétben sok más kolostorral, ahol kevés csín és tisztaság mutatkozott, Hildegard ellenkező tulajdonságokat honosított meg: fehér virággal díszített ruhában jött a templomba, hasonlóan öltözött szerzetes nővérei élén. Gyermeksége óta jelentkező látási visiói vallási tárgyak körében 1 1 Hattemer Margarete: Geschichte und Erkrankung der Hildegard von Bingen. Hippokrates, 1930., 3. füzet. Ott össze van gyűjtve az egész korábbi irodalom.
