Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
A. Az orvoslás kezdete
6 hurkot vet, hogy a vad belekerüljön, de egyszersmind varázsigéket is mormol, hogy szerencséje legyen. Az ethnologusok véleménye szerint sok ősnép lelki-alkatára nézve jellemző, hogy mágikus hatásmódot tételez fel (homo divinans — mágikusan cselekvő ember). E felfogás alapján az egész világ csupa láthatatlan kapcsolatokkal és rejtélyes szálakkal van tele. E láthatatlan kapcsolatok és rejtélyes erők között az ember csak hasonlóan rejtélyes eljárásokkal, varázslással, varázsigékkeh szellemidézés és amuletek segítségével boldogulhat. Itt tág kapu nyílik a suggestio előtt, de egyszersmind meggyökerezik az ősnépek életében egy hatalmas tényező is, a babona. Ily módon az ősnépek orvoslása, valamint egész művelődése tapasztalati ismereteknek, természetfeletti erőkbe vetett hitnek, rituális szertartásoknak és babonáknak olyan keveréke, amely változékony, nem következetes, nem egynemű, benne egyszer ez, másszor az a tényező van t ú 1 s ú 1 y b a n. (1) Már sokszor megállapított tény, hogy a kezdetleges ember szellemi alkata általában megismétlődik, olyan értelemben, hogy ugyanazokat a szellemi tulajdonságokat olyan különböző népeknél is megtaláljuk, amelyek egymástól igen távoleső, egymással soha geológiai kapcsolatban nem lévő földrészeken és szigeteken laknak, pl. az Észak- Amerikában és a Polynesiában lakó népek között. A föld legtávolabbi végein lakó ősemberek szerszámai gyakran csodálatos módon hasonlóak egymáshoz. Noha ezt a kétségtelen igazságot a tudomány manapság általánosan elfogadja, mégsem lehet az ősnépeknél tapasztalható minden jelenséget merőben egyetlen tényezőre, pl. valamiféle animismusra és az ebből eredő mindenféle bűvös műveletekre visszavezetni, amint azt a kutatók gyakran megteszik. Egyszerű számítás bizonyítja, hogy itt nagy eltéréseknek kell lenniök. Elégséges rámutatnunk arra, hogy manapság a földkerekségén élő nyelvek száma kb. 800, a nyelvjárásoké néhány ezer, a népek és törzsek száma bizonyára többé-kevésbé ugyanennyi, az az időszak pedig, amióta ember a földön él — ha úgy számítjuk, hogy csak a quartaer korban jelent meg —, néhány százezer évet tesz ki. így minden számítási kísérletnek azt kell eredményeznie, hogy tízezrekre emelkedik azoknak a népeknek a száma, amelyek a földön éltek vagy élnek. Földünk természeti viszonyainak, az éghajlati és földrajzi tényezőknek, a növény- és állatvilágnak és az egészségi viszonyoknak különbözősége mind arra utal, hogy igen változatos tényezőknek kellett befolyást gyakorolniok az ősnépek művelődésére. Különböző körülmények között az ősember különböző módon fejlődött. És a pontosabb ethnographiai kutatások csakugyan 1 (1) Ipolyi Arnold-nak. Magyar mythologiája alapján írja Demkó: Az ősidők magyarjai testi bajaikat mindig az ember megrontására törekvő gonosz szellemeknek tulajdonították. Erről tanúskodnak az olyan szólásmódok, mint: »Az ördög bújjék beléd«, »A manó vigyen el«, »Megütötte a guta«, »Megütötte a szél«. A »fene« is okozhatott betegségeket. Ilyen kifejezések még a »nyavalya«, »mirigy« stb. Őseinknél is a papok közvetítették az érintkezést a szellemvilág és az emberek nagy tömege között (D. 24. lap). Magyary-Kossci is említij hogy ősi mythologiánkban nagy szerepet játszottak az egészség-fenntartó és egészségrontó istenségek, jó és rossz szellemek; a jó szellemeket később a keresztény szentekkel személyesítették; ennek bizonyítására elég a növénytani magyar népies nevekre utalni, melyek között nagy számmal szerepelnek ilyenek: Boldogasszony ága (sabina), Boldog- asszony haja (aranka), Boldogasszony cipőkéje (cypripedium), Szent Ilona füve (zsálya stb.), Szent Jakab füve (erigeron), Szent János füve (fekete üröm), Szent László füve (gentiana cruciata) stb. (M. II- 115. lap.).
