Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
C. A görög és római orvostudomány
110 gyógyításukkal homlokegyenest ellenkező állásponton állottak, mint Hippokrates és Galenos. A methodikusok közül csak néhánynak a hírnevét tartotta fenn a történelem. Már az ókorban kialakultak az orvostudománynak és biológiának azok az elvi jelentőségű kérdései, amelyeket azóta újra és újra felvetnek és megvitatnak: már az ókor szembehelyezte a természetes gyógyítást a természetfeletti erők hatásába vetett hittel, a mechanistikus nézetet a teleológiai nézettel, a determinismust az indeterminismussah a physiatriát (a természet gyógyít) a methodismusszal (a természet nem gyógyít), a rationalismust az empirismusszal, a skepticismust a dogmatismusszal. Lényegesen rosszabb volt a helyzet a tudományos tények egyes területein. Az ókorban nem volt még sem chemia, sem okszerű epidemiológia, de ismeretlen volt sok alapvető anatómiai és élettani tény is; ezért nem tudott az ókor megszabadulni sok téves vagy homályos fogalomtól, pl. a fekete epe és a pneuma fogalmától. Bár az ókori általánosításoknak főleg induction kellett alapulniok és azon alapultak is, mindamellett csak az újkorban következik be az inductio törvényeinek megállapítása: az ókor még nem tudott felszabadulni Aristoteles befolyása alól, aki azt tanította, hogy az általános dolgok mérlegelésével már az egyes dolgok milyenségéről is lehet ítéletet alkotni. Innen ered az ókoriak élettanában a finalismus túlsúlya, sőt olyan fajta tényeknek erőszakos bevonása az anatómiába, mint amilyen egy olyan csatornának feltevése, amely a lépet állítólag összeköti a gyomorral. Bár az ókoriak ismerték az élettani kísérleteket, vizsgálataiknak még megközelítőleg sem volt meg az az exactsága és pontossága, amely az újkori kísérleti élettant jellemzi. Innen ered olyan törvényeknek határozatlan és zavaros megfogalmazása, mint amilyen a horror vacui, az error loci vagy a sympathia. Ennélfogva minden ókori orvosi elmélet inkább speculativ, mint kísérleti, inkább elképzelt, mint pontosan körülírt. Biztos tudományos tény kevés van és ezek is félig tévesek vagy homályosak. A természettudományi leírás még nem szabadult meg a kezdeti időszak nehézségeitől, amidőn az ember nézett, de nem látott, avagy látta az egészet, de nem vette észre a részleteket. A kortanban az ókor általában megelégedett a tünetek szerinti általánosítással; ennek megfelelően betegségnek tartották a hasmenést, hányást, sárgaságot, köhögést, rekedtséget, fejfájást stb. Ilyen módon gyakran ugyanabba a csoportba soroltak különböző természetű, különböző gyógykezelést igénylő és különböző kórjóslatú betegségeket is. A sok elméleti fogyatkozás mellett is az ókor merőben tapasztalati alapon mégis nagy ügyességet tanúsított az orvoslásban. A prognostika aránylag elég magas színvonalra emelkedett. A therapia terén az empíria sok eljárást és nagy tömeg gyógyszert szolgáltatott az orvoslásnak s ezek közül sok fennmaradt napjainkig is. Természetes, hogy egyébként az ókoriak empíriája abba a tévedésbe esett, hogy oki következménynek tartotta az időbeli következményt, nem tudván elkerülni az empíriára jellemző post hoc, ergo propter hoc hibás következtetést sem. Hasonlóképen az ókoriak sebészete is, bár magas színvonalra emelkedett, inkább az empíriára támaszkodott, mint a pontos anatómiára. Irodalom: Moliet M. La médeeine chez les Grecs avant Hippocrate. 1906. Neuburger M. Geschichte der Medizin. I. Bd. 1906. Chauvet E. La philosophie des médecins grecs. 1886. Windelband W. Lehrbuch der Geschichte der Philosophie (számos kiadás). Heinrich W. Zarys historji filozofji (A bölcsészet történetének vázlata). I. kötet,
