Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
A. Az orvoslás kezdete
A. AZ ORVOSLÁS KEZDETE. I. AZ ÁLLATOK GYÓGYÍTÓ-MÓDJAI. Már az állatvilágban is találkozunk bizonyos cselekedetekkel, melyeknek gyógyító céljuk van. Különböző állatok ösztönüktől vezetve, a napon sütkéreznek, sebeiket nyaldossák, igyekeznek az élősdieket irtani, fürödnek, forrásvizeket, sótelepeket keresnek fel, vakaróznak, eltávolítanak testükbe juiott idegen testeket, pl. bőrükbe hatolt töviseket. A majom és az elefánt a fajukhoz tartozó más egyedek bőréből is ki tudja húzni a behatolt idegen testet. A négylábú állatok, ha egy végtagjuk eltört, három lábon futkoznak, az eltört negyediket pedig felemelve tartják, úgy hogy az összenőhet, anélkül, hogy a végtag összezsugorodnék vagy megrövidülne. Igen régi az a megfigyelés, hogy az állatok bizonyos gyógyműve- letekre képesek; már Plinius, a római író is megemlítette, hogy az emberek közvetetlenül az állatoktól tanultak el némely gyógymódot. Pl. a jóltáplált víziló öregebb korában állítólag olyan bántalmakat érez, mint vérmes emberék. Az ilyen vízilovak tehát, Plinius véleménye szerint, kikeresnek maguknak olyan helyet, ahol a nád letöredezett és ha itt a földből kiálló szúrós nádcsonkra akadnak, erre rálépnek, így [elszúrják erüket és ebből vérüket folyatják. Az egyiptomi ibisz-madár állítólag valami másra tanította meg az embereket: ez a madár, hosszú nyaka lévén, néha vizet szí fel csőrébe és ezzel egész testét tisztogatja, öblögeti. Ily módon, Plinius szerint, talán a víziló tanította meg az embert az érvágásra, az íbisz pedig a bélbeöntések végzésére. Több francia kénes fürdőhelyen az a monda járja, hogy az állatok már régen ismerték és fel is használták bőrbajok gyógyítására ézh vagy azt a forrást, még mielőtt az emberek felfedezték volna hasznát. Ilyen módon némely fürdőhely azzal dicsekszik, hogy egy rühes ló fedezte fel, mások pedig azzal büszkélkednek, hogy felfedezésüket valamely szamárnak stb. köszönhetik. Akár igaz ez, akár nem, mégis kétségtelen, hogy ha a gyógyításnak legkorábbi kezdetét keressük, akkor nem a kezdetleges népekhez kell fordulnunk, hanem a magasabbrendü állatok leié kell irányítani figyelmünket. Az utóbbi időben a fejlődésnek induló jpalaeopathologia kimutatja, hogy a barlangi medve csontjai és a barlanglakó ember csontjai egyformán tüntetnek fel rheumás eredetű megbetegedéseket és hogy a hajdani álhatók csontjain, sőt a legősibb ember csontjain is néha kétségtelenül meg lehet állapítani a kiállott és kedvezően gyógyult végtagtörésnek a nyomait. Egyszóval a történelemelőttí embernek és az akkori állatoknak életfeltételei hasonlók voltak és az alkalmazott gyógymódok néha alig különböztek egymástól. Az orvostudomány története. I
