Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
C. A görög és római orvostudomány
90 adásokat tartottak fennhangon, vásári módon magasztalták saját gyógymódjaikat, házuk bejáratánál aranynyelü késeket, ezüst köpülyöket, műszerekkel megrakott elefántcsontszekrénykéket állítottak ki stb. A túlságosan sok orvos teljesen lezüllesztette ezt a rendet. Martialis, az akkori költő, elbeszéli, hogy az ő idejében (I. sz. K. u.) sok órvosnak és sebésznek oly kevés jövedelme volt, hogy felhagytak hivatásukkal és gladiátoroknak csaptak fel vagy hullákat vittek, ami — a gúnyolódó költő szerint — egyre ment, mert ezek is, azok is ölnek és temetnek. Sokat ártott az orvostudománynak az a sok irányzat és iskola, amelyek nem válogatva az eszközökben, különösen a kifejezésekben, szenvedélyesen küzdöttek egymás ellen. A methodikusok a hippokratikusok ellen, a skeptikusok a dogmatikusok ellen, az empírikusok a rationalisták ellen küzdöttek és fordítva. Iatrosophisták, theoretikusok léptek fel nyilvánosan, olyanok, akik nem ismervén a gyakorlati orvoslást, úgy fogták fel az orvosi kérdéseket, mint a bölcsészetieket és a dialektikaiakat: subtilis, leleményes kérdéseket intéztek a hallgatósághoz és rendesen egészen terméketlen vitát indítottak meg. Ismételten új és új ötletek, eszmék vetődtek fel, új és új iskolák keletkeztek, mint amilyen a pneumatikusok iskolája, mely a pneumának a feszültségétől származtatta az egészséget és betegséget, avagy az eklektikusok iskolája (az éxléynv a. m. kiválasztani szóból), amely minden iskolából vett át valamicskét s az összeszedett anyagot egy új egésszé tapasztotta össze. Az orvosi tanok Hip- pokraies ideje óta kétségtelenül jelentékenyen előre haladtak: az anatómia pontosságra tett szert, a sebészet tökéletesedett, a materia medica meggazdagodott. Még mindig nem volt azonban okszerű kórelmélet, holott keleten a gyógyászat apodiktikus biztonságával tűnt ki. Ilyen körülmények között kezdi meg működését Galenos, az orvostudománynak nagy reformátora és cordificátora, az ókornak Hippokrates után a legnagyobb orvosa. Galenos K. u. a 130. évben született Kis-Ázsiában, Pergamonban. Szülővárosának akkoriban magas színvonalú kultúrája, tudománya és művészete volt és itt állott Asklepiosnak híres temploma.1 Atyja a mér- tanban járatos építész, nagyon felvilágosodott ember volt s a tehetséggel megáldott fiának nevelésére törekedett: maga is tanította, főleg a mathe- matikai tárgyakra, azonfelül pedig a legjobb tanítókkal taníttatta. Galenos írásaiban hálásan emlékszik meg atyjáról és elismerő szavakkal halmozza cl. Megemlékezik anyjáról is, bár ez egészen más természetű volt: »Anyám — írja — olyan haragos asszony volt, hogy néha megharapta leányait, atyámra állandóan ráförmedt és csúnyábban cívódott vele, mint Xantippe Sokratesszel.« Talán azt óhajtván, hogy a fiúk ne legyen olyan heves, mint anyja, a szülei »Galcnosnak« (Tcdrjvog a. m. csendes) nevezték őt el, a nomina sunt omina elve értelmében. Csakhogy ez az elv ebben az esetben nem bizonyult igaznak, mert Galenos anyjától epés, erőszakos jellemet örökölt s ez írásaiban akkor nyilvánul meg leginkább, mikor ellenfeleit támadja. Életének 15. évében Galenos bölcsészetet kezdett tanulni szülővárosában és sorjában megismerkedett a stoikusok, peripatetikusok, platoni- kusok és epikureusok tanaival. Leginkább Aristoteles tanítása vonzotta őt és talán meg is maradt volna a bölcsészet mellett, ha atyja egy álomlátás hatása alatt másképen nem határoz. Midőn atyjának, aki mathe- matikai képzettsége mellett is hitt az oneiromantiában, álmában megjelent 1 Pergamonban kezdték meg állati bőrökből nagyobb arányban előállítani a pergament (charta pergamena), s ez lassankint kiszorította a papyrust és az irodalmi művek tekercsalakját könyvalakká változtatta át.
