Szyl Miklós: Csepregi mesterség, az-az: Hafenreffernek magyarrá fordított könyve eleiben függesztett leveleknek czégéres czigánysági és orcza-szégyenítő hazugsági (Budapest, 1900)
VII. része. A' Sz. Irás igaz értelmét honnan kell venni?
656 VII. RÉSZE. A’ KALAUZ VII KÖNYVÉRÜL: 1 Luth. lib. de Servo Arbitrio. Vide Grets, tom. 1. fol. 1075.- Vide Kalauz, I. 148. 3 Luth. Concione in illud: Attendite a falsis Prophetis. Grets, tom. 1. Defens. Bellar, fol. 1209. Quaestio de Nomine. Pag. 721. Pag. 721. Pag. 733. Mikor az Újítást kezdé Luter, minden mesterségét arra fordítá, hogy az Egyházi Pásztoroknak engedelmétül elszakadgyon a’ kösség. Azért először, azt hiteté véllek, hogy az egész Sz. írás világos, mellyet akár-ki megérthet1: De tota Scriptura dico, Nullam ejus partem volo obscuram dici. Az-után, azt véré az emberek fejében; hogy Isten nem bízta az Egyházi Pásztorokra, hogy ítíletet tégyenek a’ Tudománynál: hanem ezt2, egy-aránt minden embernek parancsolta. Ezt írta Luter, libro, Rationes Judicii Ecclesiastici. Másutt így szól3: Non est ullus Judex in rebus spiritualibus de Christiana doctrina, nisi homo qui veram Fidem habet, sive sit vir, sive mulier. És kivált-képpen abban a’ Könyvben, mellyet a’ Cseheknek írt az Egyházi Szolgáknál, sok szóval erőssíti; hogy a’ Keresztyén ember, senkit a’ Tudományban Bírónak nem ismér, mivel ő-maga Itílő-mester mindenekben. Efféle tanításokkal megútáltaták az Egyházi Pásztorokat. De üdő-jártában, eszekben-vévék a’ Prédikátorok, hogy ezen úton, az ő hitelek és tisztek semmi lészen. Azért fordíták a’ kaszát, és lassan-lassan magoknak koporíták*1 a’ Tudománynál való Ítíletet: úgy hogy, a’ hol lábat kaptak, most immár ők ítílik és kárhoz- tattyák a’ Tudományt; kiűzik, tömlöczözik, mikor vélle bírnak, valaki megveti ihleteket. Balduinus pedig e’ dologban úgy beszél, hogy, ha még egyszer valamit írna az én Feleletemre, reménlhetném, hogy teljességgel Pápistává lenne: mivel, a’ mint ez-előtt sok dologban, úgy itt, egy-nehányszor ugyan azont taníttya a’ mit én: és csak nem puszta szónál való vetekedésre viszi a’ dolgot, megengedvén a’ valóságot. Először azért, azt mondgya; hogy az Isten, bizonyos Itílő- bírót rendelt az Ecclesidban, mely a’ viszavonyásokat igaz sen- tentziájával elvégezze: Non negamus, prospexisse Deum Ecclesice de certo Judice, qui Controversias decidat, et verissima sententia litibus finem imponat, Veritatemque certissime revelet. Másodszor, azt írja; hogy Isten ő-maga a’ fő Bíró, nem csak az utólso ittlétkor, hanem most-is, sententziázván mellyik az Igazság, vagy hamisság. Magyarázván, mint, és ki által mondgya ki Isten a’ sententziát, azt taníttya. . Harmadszor, hogy az Isten Igéje, a’ Sz. írás, csak a’ szerént mondatik Bírónak, mint a’ világi írott Törvények mondatnak ítílni *' Kaparíták.
