Szabó József dr.: Gyakorlati fogászat (Budapest, 1914)
A fogszú (caries dentis) - A fogszú klinikai lefolyása, szubjektiv tünetei
A fogszú (caries dentis). 95 A kort illetőleg mondhatjuk, hogy a fogszú inkább a fiatal kor be- betegsége. A fog, amelyik 8—10 év alatt előtörése után nem lett, ezután hosszú időn át nem is lesz szúvas. A 6—13 életévek között pusztít leginkább a fogszú. (Cunningham szerint gyermekek 84%-ának van szúvas foga és ez a szám a 14. életévig csaknem eléri a 100-mt; Greve adatai szerint 6 éves gyermekek közül szúvas fogú 93-3%, 10 évesek közül 96‘5°/o> 15 évesek közül 94‘5%). A fogféleségre nézve kiderült, hogy a fogak közül némelyik helyzete, élettani szerepe szerint kétsegenkívül hajlamosabb a szúvasodásra, mint a másik. így az I. állandó nagy őrlő sokkalta hajlamosabb a szúvasodásra mint az alsó szemfog, a felső metszők pld. inkább, mint az alsók; felső fogak egyáltalán hajlamosabbak, mint az alsók (pld. nagy statisztikák szerint 43.000 felső szúvas fogra esik 26.000 alsó.) A fogszú klinikai lefolyása, szubjektív tünetei. A fogszú a fog felületéről halad a fog belső szöveteibe. Először mindig a fogzománcot vagy esetleg a fog cementjét támadja meg és a külső szöveteket rendszerint kis területen pusztítja el. A fogszú áttörve a zománcot, a zománc alatt a dentinben elterül és e területet határoló dentin- csatornák mentén halad a fogbél felé. Minthogy pedig a dentin-csatornák a fogbél felületéről legyezőszerűen irányulnak a fog felületéhez, a fogszú pusztítása a dentinben a fog felületétől a fogbél felé irányuló fordított kúpalakú terület. A szúvas folyamat hosszabb-rövidebb idő múlva eléri a fogbelet; útat, kaput nyit mikroorganizmusoknak, melyek a fogbelet beteggé teszik. Ha a fogszú a mélyben a fogkorona nagyobb részét elpusztította, a külső, itt'Ott már ép szövettel alá nem támasztott zománc letöredezik, és végül elpusztul a fog egész koronája. Mindig a legkülsőbb szúvas rétegek a legrégebbiek. Amikor a fog külső felületéhez közel eső kemény állományok már teljesen szétestek, esetleg nyállal stb. kimosódtak, a mélyben talán még csupán a savhatás ér/ényesül és a szövetek még többé-kevésbé összefüggőek. Szokás, gyakorlati szempontból, a szúvas folyamatnak mintegy szakaszait, melyek a szövetpusztulás bizonyos fokát jelentik, körülirtabban megjelölni. így a legkülső, tehát legrégibb szúvas részt vagy réteget, melyben a fog szövetei már egyáltalán össze sem függnek egymással, melyet szövettörmelék alkot, mondjuk széteső rétegnek, vagy detritusznak. Ez vízsugárral a kavi- tásból könnyen kimosható, vattával kitörölhető. Erre következnek a még többé-kevésbé összefüggő, különböző mértékben felpuhult rétegek, melyeken a kutató fémtű áthatol. Végül legcentrálisabban az áttünö (translucens) réteg (lásd fennebb), mely a beteg és ép dentint egymástól elhatárolja és amely tulajdonképen már nem a szúvas dentinhez tartozik.
