Studény János - Vondra Antal dr.: Hirneves gyógyszerészek (Budapest, 1929)

Than

kintettel szerkesztette meg »Feladatok a chemiai gyakor­latokhoz kezdők részére« cimü kiadványát, amely 1888- ban jelent meg és a minőségi és mennyiségi elemzésre vo­natkozó szabályokon kivül tartalmazza a kisérleti kémia fontosabb tényeit, utasitást ad az egyszerűbb készitmények előállítására, ezek tisztaságának megvizsgálására a Magyar Gyógyszerkönyv II. kiadása alapján, valamint a közön­ségesebb mérgek felismerésére. Ez a munka didaktikai kiválóságánál fogva szinte páratlan a maga nemében. Majd 1895-ben a Természettudományi Társulat kiadta »A qualitativ chemiai analysis elemei« cimü munkáját, mely, 1904-ben II. kiadásában is megjelent. Ezt a munkáját már az elektrolitos disszociáció és az ionelmélet figyelembe vételével irta. Legnagyobb szabású és legjelentősebb munkája azon­ban »A kisérleti chemia elemei« cimü műve, melynek I. kötete 1897—98-ban, II. kötete pedig 1906-ban jelent meg. E munka megírására a M. T. Akadémia még 1872-ben szólította fel először, azonban az elméleti kémiánák a múlt század végén beállott rohamos fejlődése, továbbá Than tanári és egyéb irányban való lekötöttsége, mintegy 25 évig késleltették a munka megjelenését. Ez a munka felöleli a kisérleti és fizikai kémiát minden vonatkozásában, leirja az elemi testeket és a szervetlen vegyületeket, rengeteg kí­sérletet közöl, továbbá gondosan megadja a fizikai és kémiai állandókat. Az elemi testeket a természetes rend­szer alapján tárgyalja, de egyéni nézeteinek érvényesíté­sével, a vegyületeket pedig a homolog rendszer szerint csoportosítja. Figyelemmel van a gyakorlati élet követel­ményeire is, amennyiben az ipar és közegészségügy szem­pontjából fontos testeket kimerítően ismerteti. Sajnos, a szerves kémiát tárgyaló kötet már nem jelenhetett meg. »Az elméleti chemia ugabb haladásáról« c. műve a »Markusovszky-féle egyetemi jubiláris előadások« sorozat­ban 1904-ben jelent meg és a cimben foglalt tárgykörből merített 17 előadását tartalmazza. Akadémiai emlékbeszédet mondott L' i e b i g Justus- röl, Regna ült Viktor-ről, S ainte-C 1 air e De vilié­ről és Bunsen Róbert-ről. Kiváló kulturhistóriai értékkel bir »Egy magyar had­- 257 ­Studény és Vondra: Hírneves gyógyszerészek 17.

Next

/
Thumbnails
Contents