Harkai Schiller Pál: Pszichológia és emberismeret. Bevezetés a pszichológiába és a pszichotechnikába (Budapest, 1934)

Elméleti rész - VI. Ösztön, érzelem, akarat

VI. ÖSZTÖN, ÉRZELEM, AKARAT.

Láttuk, hogy az emberi magatartás csak a legfejlettebb jelenségekben mutat tárgyias, kitartó és logikus vonásokat. Az ösztönélethez közelebbálló megnyilatkozások az én és a környezet elválasztatlanságát, ingadozást és antilogikus vonásokat mutatnak.

Miután mindegyik magatartási területet az ösztönből származtattam, annyit ismertünk meg már eddig az ösztönös- ség jellegéről és hatásairól a különböző magatartási területekkel kapcsolatban, hogy közelebbről is szemügyre vehetjük magát az ösztönéletet.

Mit nevezünk ösztönnek? Bizonyos jelenségeket, melyek lefolyásukban és célszerűségükben meglepőek, valami célszerűségre törő tényezőnek, az egyébként ismeretlen ösztönnek szokták tulajdonítani, mely a lélekben, a fajiságban vagy természeti hatóerőkben rejlik. Ez a megszemélyesítő vagy szubsztanciálisan felfogott tényező a modern természettudományokban funkcionális formát nyer. Legújabban úgy határozzák meg az ösztönöket, mint a szervezet sajátságaiból származó működési tendenciákat, melyeket a szervezet állapotából folyó szükségletek és azokból folyó törekvések alakjában ismerhetünk meg. Szükségleten olyan állapotot értünk, melyben megvan a tendencia az állapot változtatására. Az egyén más és más viselkedést tanúsít aszerint, hogy milyen a szervezet állapota. Az éhes szervezet érzékei, mozgatóké- szülékeli máskép működnek, mint a jóllakotté. Az éhes állat már messziről látja a zsákmányt. A tojótyúk mészszükséglete arra) hajtja az* állatot, hogy meszet keressen és vegyen fel. Az ösztönös törekvések lefolyását az élőlény szervezeti sajátságai szabják meg. A macska úgy van berendezve, hogy apró mozgó tárgyakra felfigyeljen, hirtelen rájuk ugorjék, ki68