Hermann Imre dr.: A pszichoanalizis mint módszer (Budapest, 1933)

I. Bevezetés

I. Bevezetés,

1. Tudatos és tudattalan.

A tudat jelenségei (tehát a szeretet, a gyűlölet, a kedv, a kín, a színek, a hangok, a vágyakozás, a gondolat stb.) a teljesen naív szemlélőben még nem választódnak külön másfajta jelenségektől. A gondolkodóbb ember előtt már azt a látszatot keltik, mintha velük egy egészen különálló világ, a „belső“ világ nyilatkoznék meg; úgy látszik, hogy ez a világ érintkezik ugyan a másik világgal, a gondolkodó ember „külső“ világával, de ettől sajátos mivoltánál fogva mindig elkülöníthető. Más szóval, az ember, azonkívül, hogy fizikailag, kémiailag, energetikailag teljesen beleilleszkedik az emberen kívül is észlelhető világ törvényszerű folyásába, a közvetlen tapasztalás útmutatása szerint még valami többletet is magáénak mondhat. Ez a többlet lenne a tudat belső világa.

A két világ ezen módon való megkülönböztetése azonban a tudományosan szemlélőt már nem elégítheti ki. Amikor tudományosan épít az így leválasztott külső világban, észre kell vennie, hogy nem egyazon szinten mozgó jelenségeket helyezett egyenrangú felekként egymás mellé. A tudat világa maga a naiv közvetlenséggel tapasztalható világ maradt, a külső világ azonban éppen ezzel a naiv közvetlenséggel tapasztalhatón kívül mutat nyugvópontot a tudományos gondolkodás számára. A külső világ egyes tényeinek a megismerése — bár maga is közvetlen adottságokból, az érzékiét forrásaiból fakad és oda tér vissza, — ezen a naiv közvetlenségen túlteszi magát és egy, a szubjektivitástól megtisztított „szimbolikus“ fogalomrendszer által törekszik függetleníteni a külső világ egyes tényeinek és törvény- szerűségeinek a milyenségét és mikéntjét a megismerés naivan szubjektív, mindig a belső világhoz tartozó folyama7