Hermann Imre dr.: A pszichoanalizis mint módszer (Budapest, 1933)
II. A pszichoanalitikus helyzet. Az anyagszerzés
felé hajtja és aminek az analitikus felszólítás éppen kapóra jön. Már az első, a beszéd természetére vonatkozó kérdés is túlbonyolult ahhoz, hogy minden oldalról megvilágíthassuk. Csak néhány fontosnak látszó ténycsoportot próbálunk kiragadni. Magát a beszéd anyagát tekintve, az hangokból, szavakból és gondolatokból tevődik össze. Ha ezeket az elemeket sorra vesszük, akkor mindenekelőtt a hang az, amelynek indulatközelsége feltűnik: az indulat kiélése és a hangadás a legszorosabban összetartoznak. Tovább és túlságosan messzire vezetne az összetartozás mélyebb okainak a felkutatása. Megközelíthetjük lélektani oldalról, ahogyan azt Pfeifer tette;10) felhasználhatunk fiziológiai magyarázatokat, amidőn arra utalunk, hogy a hangadás izmait ugyanaz az ideg, a vagus, innerválja, amely az indulatkitöréseknél is nagy szerephez jut; végül hivatkozhatunk állatlélektani tapasztalatokra, amelyek szerint pl. emberszabású majmok az indulatra hangadó szerkezetük erős görcsével reagálnak; glottisgörcsüktől néha majdnem megfulladnak. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a beszédalkatrész: hang az indulat kifejezésére rendkívül alkalmas. Az analitikus helyesen teszi, ha időnként figyelmét minden mástól elvonatkoztatva, a hanganyagra fordítja. Benne elárií- lódnak kimondásra nem kerülő érzések, tartalmak; abból a hangmenetből, ahogy az analizált egy mondatot befejez, kiérezhető, hogy erről lenne még mondani valója, sőt a lé- lektörténet kellő ismeretével kiérezhető az is, hogy mi ez a mondanivaló. A nem-őszinteség, affektáltság, más valakibe való azonosító belehelyezkedés, aggresszív beállítás a világgal szemben, a hangból mind pontosan kihallhatok. Persze, ugyanezt az emberismereti technikát alkalmazza az analizált is az analitikusával szemben, akit nem lát, de hallja beszédét. (Sokszor gondolatolvasásoknak minősíthetnek az ilyenfajta kitalálásokat, pedig voltaképpen nemtudatos hanganalizisen alapulnak). Ismét más perspektívák tárulnak elénk, ha a beszéd mozzanataiból a szót mint ilyet ragadjuk ki. Teljes jelentőségét akkor érezzük át, ha regresszív területekre követjük. A szó a gyermeknél, éppúgy mint a primitíveknél, a 10) Pfeifer: Musikpsychologische Probleme, Imago. 9. köt. 1923. 27
