Sikorsky J. A. dr.: A gyermek lelki fejlődése valamint az érettebb életkor lélektanának rövid jellemzése (Budapest, 1918)

C) Mint változik és fejlődik a lélek a korral

128 azonnal az ifjúkor bevégzése után, t. i. a húszas években ész­lelhető. Az ifjú lélek erkölcsi fejlődésében tapasztalt emez eltéré­sek okai vagy fizikaiak (beteg-ségekTTesti kimerülés, fáradtság) vagy erkölcsiek. utóbbiak között legfontosahh liplygl foglal el az 'a tény, hogy az idősebb nemzedék társadalmi és erkölcsi eszményei sülyedtek. és így az idő&eitbnkjiek a_ fiatalabbakra gyakorolt 11 evélői befű 1 yá,sa is értéktelenebb. A szellemi aggság az ifjúkor legveszélyesebb beteg­sége. IV. Az érett kor. Fizikai értelemben az érett kor a szervezet növekedésé­nek befejezésével, körülbelől a 26—30. év között, kezdődik ; a lelki érettség azonban korábban beáll. Az érett kor az emberi tevékenyáég korázaka, s ezt a kort jellemzi az életfeladatok és -célok megvalósítására irá­nyuló törekvés. Tevékenység és az életfeladatok megvalósítása az ember tulajdonképpeni terméázeteó kötelessége az érett korban, de egyszersmind erkölcái kötelessége is, ama nagy­szerű életszabály értelmében, hogy minden fa, melynek nem terem gyümölcse, kivágassák és tűzbe dobassák. Az ember személyisége és egyéni sajátossága rányomja bélyegét a tevé­kenység jellegére és az élet kötelességei megvalósításának módjára. A helyesen átélt ifjúság nemcsak terveket visz át az érett korba, hanem az erélynek és a belső eszmetartalomnak kész­letét, mely a jövő nagy fájának valódi magva. Az érett kort olykor — ellentétben az ifjúság eszményi életével — a gyakorlati élet korának nevezik. A lelki változások helyes menetében az ifjúkor az érett kortól úgy különbözik, mint a terv annak kivitelétől, vagy helyesebben, mint az eszme énnek gyakorlati megvalósításától vagy alkalmazásától. Mint ahogy az ifjúkor a tervek kovácsolásában merész és lángoló, .éppen úgy lelkesedéssel dolgozik az érett kor az — eszmék által megtisztult és lelkesedéstől áthatolt — életfeladatok meg­valósításán. A célok elérése az érett ember lelkét olyan cse­lekvésvággyal tölti el, melyet az eszmények idéznek elő. Ter­mészetesen gyakran megtörténik, hogy az életfeladatok telje­sítése tényleg a végső cél, és az emberben az eszmék fényét

Next

/
Thumbnails
Contents