Schuster János: A' méreggel megétettettek, és láttzatós halálban lévők meg-mentése (Kassa, 1821)
A' mérgek' elosztása - Első Szakasz - Az Alkalik - Kőrösbogár
44 len ; a’ vizellet gyakran vérrel vegyes, a’ pulsus sebes, és keménye néha nyelni sem tud a’ beteg, és a nyújtott italt írtódzással taszíttya - el ; majd végre rángatódzások jönnekelö, a’ test egeszen meg-merevedik, eszén kívül van a’ beteg, 's így jön majd elő a’ halál. Ezen leírtt jelenésekből lehet képzelni azon veszedelmet, mely annak lenyelése után következik , mellyel pedig sokszor ezen ezélból-is bevessz sok gyönyörűségeken kapkodó, hogy az ifjúi betegség , vagy az idő, leginkább pedig a' feslett élet által elgyengült nemző részeit, egynéhány szempillantásra felébreszsze. Gyógyítás. 50. A* Körös-bogár által megétetettnek adj tüstént egy pohár fa olajat, hogy hányjon; ha fa olaj nem lenne, több pohár vizet, vagy aJ mi jobb, czukros vizet, tejet, vagy fejér mályva gyökeret vagy virágot , vagy len mag főtt levét adj in- nya: a" többi jelenéseket a’ szerént orvosold, a’ mint a’ 4-dik §-ban elő adtam. — E’ mellett, a* fellyebb mondott enyhítő szerekből fetskendezz bé a’ vizellö csőbe is, hogy ez által a’ gyulladás nak eleit vehesd. Ha pedig ezen szerek’ használása mellett is, a’ vizellö cső’ égetése, és a' fájdalmas vizellés nem szűnne : kenj-fel a’lábszárnak és a’ czombnak belső oldalára 4 lat fa olajat, a melybe elébb felmelegítés által, fél lat Kámfort olvaszsz-fel, belölröl is tojás sárgájába elkevert 8 vagy 10 grán Kánfort adj-be. Ha pedig a’ megétetés a’ Körösbogárnak kül* ső használása által történt, akkor nem szükséges a’ hánytatás, hanem csak egy meleg fürdőbe ültesd a* beteget, és minden 5*diU minutába adj egy