Szakcikk gyűjtemény
Dr. Ortvay Tivadar: Természettudomány és őstörténelem vagyis az ember ősiségének és származásának kérdése a mai természettudományi vizsgálatok nyomán
207 tényeken. A modern geológia és paläontologia nem egyes, de tömeges oly adatokat juttatott felszínre, melyek szemlélésén egy elfogulatlan ember sem tagadhatja többé a diluvialis ember létezettségét. Csakhogy e nagy haladással az ember ősiségének kérdése még korántsem nyert befejezést. Az evolutio hívei még messzebb távolba irányítják kutató tekintetöket s ma már a tertiárkori ember nyomaira óhajtanak akadni. Lyell a pliocánben, Lubbock és Topinard a miocánben, Wallace az eocánben keresi nyomát s követik őket ebben számosak.1 Ebbéli törekvésük, elméletük alapján, tagadhatatlanul igazolt is, mert ha az evolutio tana szerint a szerves lények sorozatában nem lehet hézag, hanem a felsőbb rendnek összekapcsolva kell lennie az alsóbb renddel, melynek fejlődés szerinti származéka: akkor a negyedkor emberének is kell, hogy a harmadkorban visszafelé való folytatása legyen. Elméletileg e feltevés, hogy az ember már a harmadkorszakban élt, elfogadható még azok részéről is, kik az evolutio tanának körén kívül állanak, mert a harmadkorszak, a mint azt a geológiai kutatások bizonyítják, oly fizikai, klimatikus és telluris viszonyok közt folyt le, melyek az ember életfeltételeinek teljesen megfeleltek.1 2 Nem volna azért a tudomány szellemének és igényeinek, de még a régi conservativ tan érdekeinek sem megfelelő, ha a teremtés tanának akár legexaltáltabb követője is a harmadkori ember létezésének lehetőségét kétségbe vonná vagy éppenséggel tagadná. A teremtéstörténet hatodik napja, időszaki értelemben véve, kiterjeszthető a geológiai tertiárkorra is. Ám lássuk, hová, mennyire fejlődött máig ez a kérdés? Eövid nehány évtized alatt az ember harmadkoriságának többrendbeli bizonyítékára hívták fel a közfigyelmet egyes franczia, belga, olasz, német tudósok, felmutatva harmadkorszaki állatok: a déli elefánt, a nagy víziló, a mammut, a halitherium, többrendbeli szarvasfaj, a baláonotusbálna, a hipparion, az orrszarvú és az antilopé állítólag harmadkori rétegekben előkerült csontjain szemlélhető horzsolásokat, töréseket és bevágásokat. Mások a harmadkori czápafogakon levő lyukakra irányiták a tudósok figyelmét s ismét mások hivatkoztak a thenayi, aurillaci, tajovölgyi miocán- és pliocán-réte- gekben mastodon-, hipparion- és dinotherium-csontmaradványokkal együttesen előkerült kovadarabokra, melyeket Bourgeois, Worsaae, Baulin, Mortillet, Cartailhac mesterségesen készült szerszámoknak ismertek fel s aztán kimondták ezek alapján történeti tényül az embernek a tertidr- korban való létezettségét. Csakhogy ez a siker nagyon ephemer volt. Mert az újabban megejtett felette gondos vizsgálatokból kitűnt, hogy a vélt bizonyítékok semmi bizonyítékok. A poggiaronei, pikermei, genual, pouancéi, saint-presti leleteknek semmi archeológiái értékök nincsen. Ezek a horzsolások és törések vagy természetes véletlenségeknek avagy viz által történt elsodrás s hömpölygetés következményeinek bizonyultak. A csontokon 1 V. ö. Büchner: Die Stellung des Menschen in der Natur. Leipzig, 1861.1, 63. 2 Was das Klima der Tertiärzeit angeht, so war dasselbe der allenfallsigen Entstehung des Menschen überaus günstig. Es war warm, feucht, gleichmässig, ohne Extreme, hatte einen sehr milden Winter und konnte daher mit Leichtigkeit jene üppige, halbtropischo Vegetation erzeugen, deren die grossen pflanzenfressenden Säuge- thiere jener Zeit zu ihrer Erhaltung bedurften ; auch gab es eine grosse Anzahl von Pflanzen mit immer grünen Blättern. (Büchner Ludwig: Thatsachen und Theorien. Berlin, 1887. 43. 1.) Tüzetesebben ezt feltüntetve 1. Nadaillacnál: Die ersten Menschen, 489—500. 11.
