Schmid Hugó: Sebészi műtéttan orvostanhallgatók és gyakorló-orvosok számára (Budapest, 1889)
XI. Műtétek a légzőszerveken
591 nem gyógyulhatnak Antyllus (340) már tüzetesen hozzászólt a műtét javaslataihoz s hangsúlyozta, hogy a légzőutak megnyitásának csak akkor van értelme, ha a fuladási veszély oka a légcsőben van, nem pedig a tüdőkben. Eljárása abból állott, hogy a légcsőt a 2—3-ik porcz- gyürű között, bőrmetszés nélkül, harántul bevágta s szabad légzés beállta után a sebet ismét összevarrta. A középkorban majdnem teljesen elfeledték e műtétet, mígnem Benivieui, florenczi orvos (1529) a légcsőben ülő daganat megnyitása czéljából Antyllus módja szerint foganatosította. Ezután a műtétnek több dicsérője akadt s Sanctorius (1682) már trokárral döfött a légcsőbe s a mai nap is használatban levő bronchotom eszméjére vezetett. Lényeges haladás állott be a kivitelben Juncker ajánlata által, ki hosszmetszéssel élt; utána többen végezték ily módon a légcsőmetszést s a siker mind nagyobb tökéletesítésre ösztönzött; határozottabb alakba öntötték a műtét javaslatait, fejlesztették a műtét végrehajtási módját s kijelölték a légző- utaknak megnyitásra alkalmas helyeit. Dessault (1779) volt az első, ki gégemetszést (laryngotomia) végzett: a paizsporcz lecsupaszítása után, megnyitotta a gyürüpaizs-szálagot, a nyílásból betolt vájtku- tatón, alulról fölfelé kettéhasította a paizsporczot. Vicq-d’Azyrs csak a gyürüpaizs-szálagot metszette be, szorosan a gyürüporcz felső szélének mentén. A légcsőmetszést szintén Dessault hajtotta végre, utána Bretonneau, Trousseau a párisi torokgyik-járvány alkalmával mívelték a műtétet; utóbbinak nagy érdeme, hogy tág kanülök használatára figyelmeztetett, mint olyan körülményre, melynek szemmel tartása az eredményre határozó befolyással van. Némethonban Langenbeck stb. keltett bizalmat a légcsőmetszés iránt. Újabb időben közös kincsünk a műtét s tudományunk dicsőséges életmentő eszközeinek élén áll. a) A gége és légcső sérüléseinél, ha a vér csurog a légzőutakba s ennek folytán a beteg megfúlás veszélyének van kitéve; mindenkor megokolt azok törésénél, hogy az esetleg rohamosan fellépő lobos duzzanat vészes következményei ellen a beteget biztosságba helyezzük. A légzőútak sérülése majd éles, szúró, metsző eszközök, — majd tompa erőmüvi behatások, fojtogatás, akasztás, ütés, lövés stb. által idéztetik elő. Ha a sérülés a nyak főedényeit is érte, akkor természe tesen a légcső sebe melléksérülés jelentőségével fog birni. Tanácsos a légcső sebeinél a műtétet végezni akkor, ha a szabad légzést alkalmas elhelyezés utján nem biztosíthatunk, avagy a vérzést véglegesen csillapítani nem lehet. A javaslat alapja abban gyökerezik, hogy a tüdőkbe levegőt vezessünk, bőralatti légdag létrejöttét megakadályozzuk, légcsőben levő véralvadékot eltávolítsunk s végre, hogy elhárítsuk a hörgőkbe történő vércsurgást vagy a sebváladék beszivá- sát, mely tényezők majd erőművi, majd fertőző úton végzetes tüdőlobok okai lehetnek. A műtét csak akkor lesz czélirányos, ha a
