Schmid Hugó: Sebészi műtéttan orvostanhallgatók és gyakorló-orvosok számára (Budapest, 1889)
VII. Csonkolás, csontkimetszés
424 csonthártyának visszahagyása folytán, teljesen újra képződött. Több szerencse kisérte Heine B. würzburgi tanár búvárkodását, ki kutyákon csonthártya megtartása mellett végzett resectiók után, bebizonyította azt (1837), hogy az eltávolított izületi végek úgy alak, mint működés tekintetében teljesen hasonlóan újra képződhetnek. Ugyanerre az eredményre vezeítek Ollier kísérletei, melyekből egyszersmind kiderült, hogy az újonnan képződött csontot főleg a csonthártya mélyebb rétege, az u. n. cambium (blastéme sousperiostal Ollier) szolgáltatja. Ollier azonfelül a műtét technikai részének művelésében is maradandó nevet alkotott magának a sebészet történelmében. E kísérletek nagy feltűnést keltettek. Különösen Langenbeck B lön lelkesült pártolója a resectióknak, ki a Heine-féle készítmények szemlélése által föllelkesítve, már 1842. évben, a csonthártya megtartása mellett resecált. Még inkább figyelmet keltett Langenbeck 1848. évben, a schleswigi hadjárat alkalmával végzett resectióival, melyek azután a polgári gyakorlatban is mindinkább tért hódítottak. Az 1864-iki dán háború alatt már Esmarch, Stromeyer is lelkes művelői voltak a műtétnek s az utókezelés czélszerü vitelére nézve irányadó munkásságuknak elismeréssel tartozunk. Új aerát alkotott azonban a csonkolások történelmében az utolsó 2 évtized alatt az antisepsis meghonosítása, melynek védelme alatt a műtét tudományunk nagy haladásának bizonyító példájává vált. Hazánkban a resectio meghonosításáért Linn- niczerne/c van maradandó érdeme. Irányadó elvek csonkolásoknál. Úgy a csont folytonosságában, mint az Ízületben ejtett csonkolásoknál a műtét végrehajtásának feltétele az, hogy a beteg műtét után hasznavehetö végtagot nyerjen. Hogy mennyi az, mit a csontból eltávolíthatunk, anélkül, hogy valamely végtag működésében lényegileg korlátolva lenne, a szóban forgó műtét helyétől s a sebész komoly megfontolásától függ. Pl. az alsó végtag hosszú csöves csontjainak kiirtására csak a szárkapocs jöhet számba, mert a sípcsont eltávolítása esetén a test súlyának nem volna elegendő támasztója. A czomb és a térdizületi csonkolásnál az eltávolítás határát azon vonal képezi, melyben a csont izületi vége annak testébe olvad, mert különben használbatlan lenne a végtag. Izületi csonkolásoknál átalán fel lehet venni, hogy az eltávolítandó csontdarabnak nem szabad a csont y3-ánál többet kitennie.
