Schmaus, Hans: A kórbonctan alapvonalai 1. Általános kórbonctan (Budapest, 1914)
Kórokok - VIII. fejezet. Belső kórokok: hajlamosság (fogékonyság, dispositio). Öröklés - Öröklés
358 VIII. fejezet. Belső kórokok: hajlamosság (fogékonyság, dispositio). Öröklés. nemzedéken át, ugyanazon család különböző tagjainál. Azonban csakis az olyan tulajdonságokat, illetve kóros sajátságokat tekinthetjük átörö- költeknek, amelyeknek pégáő oka magában a petében vagy a spcrma- tozoonban vagy mindkettőjük egyesülésében — a megtermékenyítésben (amphimixis) — tehát minden esetben az elóő csiratelepben gyökeredzik. A fejlődési további folyamán, a méhen belül küldő okokból keletkezett, más kóros állapotok is veleszületettek = kongenitálióak ugyan, de nem öröklöttek. Az öröklés lehet közvetlen, azaz a betegség a szülőkről egyenesen a gyermekekre megy át, vagy a betegség egy vagy több nemzedéket átugrik és először csak az unokáknál, vagy még későbbi nemzedékben jelenik meg ismét, közvetett átöröklés. A direkt átöröklésnél is gyakran mutatkoznak feltűnő sajátosságok, amennyiben pl. valamely kóros állapot az anyáról a fiúkra, nem pedig a lányokra, vagy az apáról csak az utóbbiakra öröklődik át. A szorosabb értelemben vett hereditásos -betegségektől megkülönböztetik a családi betegségeket, amikor ugyanazon nemzedékhez tartozó több utód egyenlő mértékben a normálistól való ugyanazon eltérést mutatja. Kollateralis átöröklésről beszélnek akkor, ha az utódokban oly sajátosságok mutatkoznak, amelyek valamely oldalágnál (nagybácsi, nagynéni, unokatestvér) voltak jelen. Ez az átöröklésnek a közbeeső ágakban való «rejtve maradásával» magyarázható. Ha bizonyos sajátosságok csak nemzedékek hosszú sora után lépnek fel az utódoknál, akkor atavismusrő\ beszélünk; ezt a kifejezést speciálisan azon sajátosságok számára tartották fent, amelyek a fiziológiai fejlődés értelmében származnak régebbi ősöktől. Beteges állapotok, ill. az ezekre való hajlamosság átörökölhetősége következtében összegeződnek a diszpozíciók, ha mindkét oldalról összetalálkoznak. Ezen és valószínűleg csakis ezen alapszik a rokonok közti házasságok veszélyessége. Átörökölhető beteges állapotok fellépése azelőtt teljesen normális családok tagjainál arra látszik utalni, hogy a valamely egyén által élete folyamán szerzett állapotok is átvihetők utódaira; a szerzett tulajdonságok ezen átöröklődését azonban legtöbben lehetetlennek tartják. Minden észlelet ellene szól annak, hogy pl. traumás úton keletkező elváltozások, csonkítások stb. átörököltetnének; ilyen felvételnek épúgy ellentmondanak az erre vonatkozó állatkísérletek, mint az a tény, hogy pl. az évezredek óta űzött rituális körülmetélésnek semmiféle ilynemű befolyása fel nem ismerhető. Mindenekelőtt kizárja a szerzett tulajdonságok örökölhetőségét az ismeretes Weismann-(é\e elmélet a csiraplazma kontinuitásáról, amelynek értelmében a csiraplazma egyes részeiben minden testrész sajátságai és szerkezete prseformálva vannak. De másrészről a szerzett tulajdonságok örökölhetőségének felvétele sincsen abszolút biztossággal megcáfolva. Talán elképzelhető, hogy legalább bizonyos külső behatások, amelyek valamely kifejlett szervezetet érnek, az illetőnek somatikus sejtjei mellett ivari (germinativ) sejtjeit is befolyásolják bizonyos módon, pl. oly értelemben, hogy bizonyos betegségekkel szemben fokozott hajlamosságot vagy immunitást teremtenek és hogy ilymódon az örökölhető sajátosság az egyik szülőtől származnék; talán a két ivarsejt egyesülése által keletkezett barázdálódási mag is befolyásolható ilymódon. Az öröklés hordozójának többnyire a elírom o- somákat tartják. Ha egyáltalában nem tartjuk lehetőnek, hogy az apai és anyai szervezetet érő külső behatásokból származó tulajdonságok átöröklődjenek,
