Schmaus, Hans: A kórbonctan alapvonalai 1. Általános kórbonctan (Budapest, 1914)
Kórokok - VII. fejezet. Paraziták - A) Növényi élősdiek - I. Baktériumok
A) Növényi élősdiek. 303 c) Stapliylokokkuázok (szorosan vett mikrokokkuszok), szabálytalan halmazokat alkotnak, néha szőlőfürtszerü elrendeződést mutatnak. 2. Bacillusok, hosszabb-rövidebb pálcikák. Szaporodásuk oszlás vagy spóraképzés útján történik. Az oszlás kizárólag harántirányban megy végbe. A fiatal egyének különválnak vagy egyes pálcikákból álló (tagozott) hosszú sorokban együttmaradnak. A spórákból fiatal bacillusok vagy oly módon keletkeznek, hogy a spórahártya megreped és a bacillus a nyíláson át kinő, «kicsírázik», vagy pedig úgy, hogy a spóra egyszerűen megnyúlik és közvetlenül fiatal bacillussá nő meg. 3. A spirillumoknak cáavarázerűen vagy dugóhiizóózerűen görbült alakjuk van. Ha ezen alakok kisebb részekre tagozódnak, vibriók vagy «kommabacilluóok» keletkeznek, amelyek csak egyetlen görbületből állanak. b) Életfeltételek és életnyilvánulások. A baktériumok biológiájának tanulmányozása lényegileg kétféle viszonyukra vonatkozik : életfeltételeikre és életnyilvánuláóaikra. Az életfeltételeket illetőleg természetesen szükséges a mikroorganismusok létezéséhez bizonyos tápanyagok jelenléte és pedig ezeknek szerves szénvegyületeket kell tartalmazniok, mert a baktériumok mint (majdnem kizárólag) chlorophylt nélkülöző növények, nem képesek önmaguknak szénsavból szenet előállítani, 'továbbá szükségesek nitrogénvegyületek (legtöbbnyire fehérje), szerves sók, a táptalaj bizonyos víztartalma, végül bizonyos hőmérséklet, amelynek határát általában — 5° C és + 45° C közt lehet megadni. Sok faj azonban és pedig a valódi élősdiek nagy része, bizonyos közép hőmérsékre van utalva és annak már csekély ingadozása esetén beszüntetik szaporodásukat. A spórák természetszerűleg sokkal ellenállóbbak. különösen a hideggel szemben. Az oxigénszükségletet illetőleg két csoportot lehet megkülönböztetni: a baktériumok többségének tenyé- szésükhöz oxigénre van szükségük és annak teljes hiánya esetén elhalnak: kisebb számuk ellenben épen fordítva csakis oxigén kizárása mellett növekszik: az előbbi csoportot aérobnak nevezik, az utóbbit anaerobnak; az utóbbiba tartozik elsősorban a tetanus, a sercegő üszők és az oedema malignum bacillusa. A két csoport közt vannak az úgynevezett fakultativ anaerobok, azaz oly hasadógombák, amelyek közönségesen ugyan oxigén jelenlétében nőnek, de nincsenek ráutalva, hanem anélkül is élnek és szaporodnak. Más irányban is két csoportra oszthatók a baktériumok: míg az egyik csoport, az úgynevezett paraziták, csak élő testrészeken élnek, addig némely más alakok csakis holt anyagokon tenyésznek; ezeket sapropliytáknak nevezik. A két véglet közt itt is van egy harmadik csoport, az úgynevezett fakultativ parazitáké, amelyek bár némelykor élő szervezeten is nőnek, de szükségszerűen nem szorulnak rá és azonkívül is megtalálják létfeltételeiket. A káros behatások, amelyeket a baktériumok a szervezetre gyakorolnak, első sorban kémiai természetűek és avval íüggnek össze, hogy a baktériumokból oly anyagok szabadulnak ki és mennek át a szervezetbe, amelyeknek részben igen mérgező tulajdonságaik vannak. A rothadási baktériumok úgynevezett ptomainokat termelnek vagyis rothadá- sos alkaloidákat, alkalikus, nitrogéntartalmú testeket, amelyek főként az aminok, diaminok és triaminok mintájára vannak felépítve és amelyekhez a peptotoxin, neurin, muscarin (rothadó húsban) tartoznak. A legtöbb fertőző betegségnél a kórokozók káros hatása más anyagok termelésén alapszik, amelyeket szűkebi) értelemben vett bakteriuilltoxinoknak neveznek. Ezen toxinok szerfelett mérgezők, még legkisebb adagban is; ezeknek egy
