Schédy Sándor id.: A magyarországi gyógyszerész-egylet huszonötévi története Budapest, 1897)
Harmadik rész - I. Huszonöt év után
163 Felhozták azt is, hogy az országos egylet működése nem veszi helyesen számba a sok bajjal küzködő csekély forgalmú vidéki gyógyszertárakat s nagyszabású kívánságai sok terhet róhatnak a szegényebb sorsú ügyfelekre. Ez a kifogás minden jogosultságot nélkülöz. Az egylet története bizonyítja, hogy a reformtörekvések javarésze a vidéki kartársak által kezdenrényeztetett, igaz olyanok által, a kik az egylet tagjai voltak. De ha a nagy szám nem lép be az egyletbe, ott szavát nem hallatja, nem is kívánhatja hogy soha nem nyilvánított óhajtásai actió tárgyává tétessenek. Az egyletbe való kötelező belépés eszméje mindezeknek a dolgoknak a megfontolásából eredt. Szó volt arról, hogy a szakma és egyes tagjainak érdekében, a gyógyszerészek magánjoga korlátoltassék, illetve az egyletbe való belépésre szorítva legyenek. Ez az eszme nem valósult ugyan meg, de az országos gyógyszerész-egylet azt programmjából nem hagyhatja ki és nem fog letenni a reményről, hogy ezt ilyen, vagy olyan alakban előbb-utóbb keresztül is viszi. Hát szükség van arra a töméntelen munkára, a mi ennek a czélnak az érdekében eddigelé kifejtetett s még ezután kifejtetni fog, ha az ügytársak nagyobb része, a szakma és saját jól megfontolt érdekében, önként lépne be az országos egyletbe? Szóval bárhogy forgassuk a dolgot, mindig oda jutunk ki, hogy a kartársak közönye a mi egyle11*
