Schédy Sándor id.: A magyarországi gyógyszerész-egylet huszonötévi története Budapest, 1897)
Harmadik rész - I. Huszonöt év után
162 ségnek az álláspontját, a többségnek pedig nincsenek, vagy legalább nem olyanok a kívánságai s az a fennálló állapotokkal teljesen meg van elégedve. Vájjon úgy van-e, a gyógyszerészek többségének csakugyan nincsenek kívánságai, vagy talán elrejtve őrzött kívánságok teljesítésére más, vagy czélszerűbb közeget ismernek, mint az országos egyletet? Nem, nem és százszor is nem. Nincs itt szó elvi álláspontról, nincs itt szó tárgyilagos érvekről, nincs itt szó semmi másról, mint megokolhatlan, észszerűtlen, daczos közönyről, aféle nembánomságról, mely soha semmi jót nem hozott létre és minden jó irányú törekvésnek az akadálya, a megrontója. Azt mondották — s történetünk folyamán van is arra reflexió — hogy a tagsági díjak magassága a szegényebb körülmények közt levő vidéki ügyfelek anyagi módját meghaladja. Az országos egylet foglalkozott ezzel a kifogással és azt válaszolta, a minthogy mást nem is válaszolhatott, hogy a tagsági hozzájárulás mérséklésének egyedüli akadálya az, hogy a hazai gyógyszerészek túlnyomó része vonakodik az egyletbe belépni. A mint ez megtörtént, mi sem áll útjában annak, hogy az egyleti tagsági díjak -—- a czél koczkáztatása nélkül — a legszegényebb ügytárs módjához képest leszállíttassanak. Ez a kifogás tehát nem bírhat jogosultsággal s a logikai következmény súlya azokra hárul, kik e kifogással élnek.
