Schédy Sándor id.: A magyarországi gyógyszerészet rövid története (Budapest, 1897)
mert a gyógyszertárakat tekintet nélkül arra, váljon személyes- vagy reál-jogosítványképen adományozták-e, adták-vették szabadon úgy, hogy az 1827—29. években, mikor . a helytartótanács végérvényesen kimondotta, hogy azontúl csak személyes jogosítványok nyerhetők, újból szigorúan elrendelte a distinkció megvonását a személy- és reáljogok között. Meghagyta ugyan a rendelet az özvegyet újabb férjhez- meneteléig, az örökösöket pedig nagykorúságukig a haszon-élvezetben, de a jogosítvány már a tulajdonos elhalálozásával visszaszállott az államra és ha az özvegy is elhalt vagy férjhez ment, az örökösök pedig nagykorúak lettek, a gyógyszertár berendezése, az abban tartott orvosszerek magán- vagy nyilvános árverésen adattak el; vehetett mindenki azt a mi neki tetszett, mérgeket, hatékony és kevésbé hatékony gyógyszereket egyformán. A rendelet hátrányait sem a személyjog tulajdonosainak örököseire, sem pedig a közegészségügyre azt hisszük nem kell külön fejtegetnünk, belátták ezt maguk a törvényhatóságok is, mert a rendelet mellőzésével a személyes jogosítványok átruházását a szolgabiró előtt kötött okmánynyal megengedték és csak azt kötötték ki, hogy ily esetekben a vevő és az eladó a községnek bizonyos összegű laudemiumot fizessen. A helytartótanács többi rendeletéi a gyógyszer- tárak vizsgálatára és a gyógyszerész működési körének körülírására vonatkoztak. 1 udjuk, hogy a városi 3 Magyarországi gyógyszerészet története.
