Salamon Henrik dr.: Fogpótlástan (Budapest, 1923)
Eső Rész. A fogpótlás orvosi és technikai előismeretei - Ötödik Fejezet. A fogsorok találkozási viszonyai. Fogsorrzáródás: okkluzió. Fogsorilleszkedés: artikuláció
71 Mindlen foghoz tartozik két ellenes és ennek a három fognak bizonyos módon kell találkoznia. A középvonalnak a felső és alsó középső metszők között kell mennie. Ha ettől eltéréseket látunk, akkor a dolog gyanús — de még nem bizonyos — helytelen, azaz nem nyugalmi helyzetű okkluzióra. Mert sok ember mutat a normától eltérő fogsorzáródási viszonyt nyugalmas állcsonthelyzetben, vagyis szabályellenes ugyan, de neki egyénileg azért helyes, mert az állcsont nyugalmi helyzetének megfelelő. Perdöntő az izületi fejes helyzete, mert az állcsont csak akkor van nyugalmi helyzetében, ha a fejecs a tapintó ujj számára nem érezhető, azaz benne van az izületi gödörben. Tehát valahányszor azt találjuk, hogy csukott fogsorok mellett az izületi fejecs érezhető, akkor biztonsággal mondhatjuk, hogy a fogak nem párádnak (nem; okkludálnak), hanem illeszkednek; (artikulálnak). A beteghez intézett felszólításunk tehát nem volt eredményes. Célunkat: az okkluzió beállítását nem értük el és ha megismételjük azt, a beteg egyre zavartabb lesz és még rosszabbul állítja be az alsó állcsontot. A baj ott van, hogy a beteg az állcsontot előre vagy oldalra rántja azon izmok segítségével, melyek ezt a célt szolgálják. Ha sikerül ezt az izomcsoportot, melyhez tartozik a: platysma myoides, digastricus mandibulae, mylo-hyoideus, genio-hyoideus, genio-glossus, hyo-glossus, pterygoideus internus, pterygoideus externus, a fogsorok összecsukása előtt megfeszíteni, akkor ebben az állapotban már nem tudják az állcsontot előre vagy oldalra rántani. Különféle intézkedéssel tudjuk ezt elérni: kinyitni a fogsorokat, nyelni és nyelés közben csukni; JzT nyitni a fogsorokat, nyelvcsúcsot a szájpadlásra és ugyanakkor nyelni és csukni; c) nyitni, fejet erősen hátrahajlítani, azután csukni; d) nyitni, fejet erősen a mellkasra hajlítani és csukni;^' hüvelykujjunkat a felső metszők rágóélére helyezni, csukni; a beteg önkéntelenül hátrahúzza az alsó állcsontot, hogy meg ne harapja ujjúnkat;-# meglazítani, lelógni hagyni az állcsontot és aztán gyors kézmozdulattal mi csukjuk össze; rendes beszéd közben az ember öntudatlanul mindig jól zárja a fogsorokat; tehát eltereljük a beteg figyelmét a fogsorzáródástól és beszélünk vele közömbös, más dolgokról. Alkalmas pillanatban — amikor éppen összecsukva tartja a fogakat — egyik kezünkkel hirtelen, de azért kellő tapintattal, az állcsont szöglete alá kapunk és nem engedjük többé kinyitni a száját. Az izületi fejecs állásával ellenőrzött és helyesnek talált fogsorzáródást megvizsgálva, megállapíthatjuk annak minemüségét: rendes, vagy rendellenes-e; látjuk a harapási magasságot, vagyis a két állcsont egymástól való távolságát, melyet a fogkoronák éppen kitöltenek. A fogsorzáródást a szerzők többféleképpen osztályozták. Régebben a Carabelli-féle volt nagyon elterjedve, mi azonban az Iszlai-félét követjük, mely rendszeresebb és magyar tudós alkotása. A rendes fogsorzáródást Iszlai „enarmosis“-nak nevezi; az ettől eltérő és a gyakorlatban nem ritkán előforduló záródás az „epharmosis",
