Salamon Henrik dr.: Fogpótlástan (Budapest, 1923)
Eső Rész. A fogpótlás orvosi és technikai előismeretei - Ötödik Fejezet. A fogsorok találkozási viszonyai. Fogsorrzáródás: okkluzió. Fogsorilleszkedés: artikuláció
65 alap és a fogmű lemeze közé, tehát csak olyan fokú rágóerőt lehet az izmokkal kifejteni, hogy ne okozzon fájdalmat a lágyrészeknek összenyomásuk folytán. Az említett kedvezőtlen irányú, tehát a fogművet lebillentő, illetőleg az erősen rögzített hídműveknél a porcellánfogakat megrepeszitő vagy a természetes pilléreket megrendítő erők az alsó állcsont elmozdulásai közben lépnek fel. Ezért a fogmű rágásra, sőt beszédre is csak akkor használható, ha úgy van szerkesztve egészében és minden egyes koronájának rágóéle vagy rágófelülete tekintetében külön-külön is, hogy az állcsont elmozdulásai közben is úgy illeszkednek egymáshoz, hogy egyrészt a billentő erőket ne engedjék érvényesülni, másrészt a rágóerőt lehetőleg kiadóssá tegyék. Az alsó állcsontnak háromféle fő-, illetőleg elemi elmozdulása van: X. föl-le, tehát szájnyitás-csukás (orthal); 0. előre-hátra egymáson csúsztatott fogak mellett (propalinal); 3) oldalirányú, jobbra-balra (transversal), melynél az alsó állcsont az egyik fejecs körül a másik oldalra kileng. Bennet kimutatta, hogy a nyugvónak vélt fejecs is elmozdul kissé, tehát az állcsontnak kilengése nem nyugvó, hanem a térben elmozduló tengely körül történik. Az elemi elmozdulások rágás és beszéd közben természetesen sokféleképpen kombinálódnak. Ezen elmozdulások a protézisekre vonatkozólag —• tehát a gyakorlatban — két szempont szerint képezik tanulmányunk tárgyát. Először, hogyan figyeljük meg, esetleg hogyan mérjük ezeket az élő egyénnél. Másodszor, milyen módon rögzítjük, illetőleg örökítük meg e pályákat a fogműves részére, akinek a laboratóriumban ezeknek szigorú figyelembevételével kell a fogmüvet összeilleszteni, anélkül, hogy a beteget látná. 1. Szájnyitás-csukás,. Ennek az elmozdulásnak csak az okkluzió, illetőleg a.Jiarapási magasság,,meghatározásánál van jelentősége, az artikuláció szempontjából nem jelentős, hiszen abban a pillanatban, amikor a fogsorok nyílnak, az okkluzióról már nem lehet beszélni. Gyakorlati1 szempontból csak ezen elmozdulás forgási tengelye érdekel minket, mert ez befolyásolja a harapási magasságot, illetőleg ezt is csak olyan értelemben, hogy, ha a kezelés folyamán kiderül, hogy ezt a magasságot a sablonok segítségével (ezekről később!) nem határoztuk meg jól, tehát meg kell változtatni: emelni vagy sülyeszteni, akkor a fogműves a laboratóriumban ezt pontosan csak oly artikulátor (ezekről is utóbb bővebben!) segítségével tehetné, melynek forgási tengelye azonos az élő állcsont forgási tengelyével. Ilyen tökéletes eszköz azonban nincs, annál kevésbbé, mert az egyes szerzők még a természetes állcsont forgási tengelyének megállapítására vonatkozólag sem tudtak megegyezni. A rágási magasságot megváltoztatni csak az orvos tudja próbálgatás útján az élő szájban. A nyitás-csukásnak azonban még más gyakorlati szempontból is van fontossága a fogmű szerkezeténél. Ugyanis ennél az elmozdulásnál a lágyrészek, nevezetesen a pofák és ajkak szorosabb súrlódó érintkezésbe 5 Salamon: Fogpótlástan.
