Rossbach M. J. dr.: A természettani gyógyrendszerek - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 43. (Budapest, 1883)
Az éghajlat - A havasi (hegyi) klíma - A különböző éghajlatok gyógytani használata
78 resnek gondolhatjuk az eredményt, ha a beteg, emlékébe vésve házi orvosának utasításait, az ajánlott gyógyhelyen nem is kér más orvostól tanácsot. A javulás és gyógyulás ez utóbbi esetben, ha szabad úgy mondanom, mindinkább a beteg tetszésétől függ. Nyugodt ítélet és hosszabb tapasztalat mellett tehát szükségkép arra jutunk, hogy betegeinket, ha már egyszer el kell őket küldeni, szívesebben küldjük egy ismert jó orvoshoz zárt intézetbe. A rossz orvos természetesen zárt intézetben is baj, valamint szabad kúránál is. Könnyelmű, gondatlan betegeket egyáltalában csak olyan föltétellel fogunk elküldeni, hogy ott felvigyázat alatt álljanak, legyen az akár egy lelkiismeretes és szigorú kísérő orvos, akár egy lelkiismeretes és szigorú intézeti orvos. Nem is kell, bogy elkerüljék figyelmünket a zárt intézet hátrányai és árnyékoldalai: az okvetlenül bekövetkező levegőromlás az ebédlő-, olvasó- és társalkodó termekben, midőn azokat egyszerre száz meg száz tüdőbeteg ember használja, a könnyebb alkalom ármányra és szerelemre a szoros együttlétben élő eme izgékony népségnél, a milyenek a tüdőbetegek egyáltalában; a majdnem végtelen igények, melyekkel az orvos türelmét, erejét, óvatosságát ostromolják stb. — és mégis igazat fogunk adni Dettweiler okainak, melyeket a zárt intézet mellett felsorol. Ha egy betegség a szabad küra alatt javúl vagy gyógyul, akkor a javulásnak főoka nem az orvosi kezelés, hanem egyedül a kiima befolyása, a betegség és .a beteg természete. Az a mondás, hogy a tüdőbetegeknek nagyobb ellenségük a jellemük, mint a betegségük, valóban bír némi jogosultsággal. A másik oldalon is túllőnek a czélon, midőn a szabad kezelési módszernek azt hányják fel, hogy annál a kúra nagyon rövid ideig tart, s hogy akadnak orvosok, kik noha belátják, hogy a betegeket néhány hét alatt meggyógyítani határos a lehetetlenséggel, mégis mindig elvállalják a beteg kezelését. Csak hogy meg kell ám azt is fontolnunk, hogy nagyon kevés beteg bírja pénzzel és idővel is a zárt intézetnek évekig tartó költségeit, de hogy a szegényebb sorsuak, p. o. hivatalnokok ezrei érzik annak ellenállhatatlan szükségét, hogy beteg, összeszorult mellüket legalább néhány hétig tiszta levegőben fürösz- szék, mert módjuk nem engedi tovább. Az ilyenektől aztán vagy az egész szegényektől, kik gyakran még a vasárnapot sem használhatják pihenésre, tagadja meg az orvos a kért tanácsot, mert soha sem képesek teljesen meggyógyulni? A milyen igazságtalan volna ez az orvos, midőn az intézeti orvos jobb eredményeit gyanúsítaná, ép oly igazságtalan volna az intézeti orvos, ha a kedvezőtlenebb helyzetű
