Rossbach M. J. dr.: A természettani gyógyrendszerek - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 43. (Budapest, 1883)
Az éghajlat - A havasi (hegyi) klíma - A hegyi klíma hatása az egészségre és betegségre
67 mélységére. De noha Brehmer kezelési módszerének támasztó oszlopai egyenkint düledeznek is, a gyakorlati életben Brehmer kombinált kezelése nem csak a legnagyobb jelentőséggel bir, hanem tényleg igen kitűnő eredményeket is ért el. A fő gyógyhelyeken, hol tüdőbetegek gyűlnek össze, Brehmer eljárása szerint történik a kezelés, habár azt sokfélekép módosították is, és még a pusztai kiimában is sokkal jobban érzi magát az a beteg, kit e mód szerint szabad levegővel, lemosásokkal, zuhanyokkal, jó táplálkozással kezelnek, mint az, kit a régi módszer szerint hajmáj-olajjal etetnek, fatüdő theá- val itatnak és meleg szobával kínoznák. A BREHMER-féle kezeléssel úgy áll a dolog, mint a chlorálhydráttal; ez még most is a legjobb altató szer, noha tarthatatlan az elmélet, mely használatának utat tört. Nagyon megvesztegető s azért igen általánosan el van fogadva az a nézet is, hogy a hegyi levegőnek tisztasága, mentessége minden szerves portól és fertőző csíráktól az a tényező, mely úgy szólván lehetségessé teszi a tüdősorvadással oly gyakran kapcsolatos fekélyes folyamatok asepsisét és azoknak gyorsabb gyógyulását. (Ugyan ezt a momentumot emelik érvényre az erdei, a szigeti és parti kiimának sorvadásellenes hatásánál is.) Megvallom, én is e nézetben voltam. De a következő momentumok alkalmasak arra, hogy e theorián is íenakadjunk. A havasokon levő mindegyik klimatikus szállóban, a hogy az az ott levő betegeknek sokszor nagy számánál (több száz) máskép nem is lehet, a szobákban, termekben, folyosókon nem kevesebb a por, nem kevesebb a szerves detritus, mint a többi szállókban a völgyben. Képzeljük csak az egy házban együtt lakó sok száz tüdősorvadásos beteg kiköpését: ezt csak nem lehet úgy felfogni s eltávolítani, hogy ott semmi se maradjon. Nem egy beteg a turhát a földre köpi, ez ott megszárad s mint por ismét a többi betegek tüdejébe jut. Ha el is fogadhatnék azt, hogy a szabad levegőben valóban nincs por, mégis illusoriussá teszi az asepsist az, hogy a betegeknek evéskor, éjjel és rossz időben a ház helyiségeiben kell tartózkodniok. Gondoljunk csak arra a nehézségre, melylyel egy kis seb aseptikussá tétele vagy abban való megtartása kerül, és be fogjuk látni a lehetetlenséget, hogy e czélt a tüdővel is elérhessük, mely végre is valóságos felszívója a pornak. Sőt még azt is hiszem, hogy mélyen a völgyben fekvő erdő és rét koszoruzta házban, melynek kevés a lakója, a beteg kevesebb pornak van kitéve, mint a nagy davosi, falkensteini, görbersdorfi stb. 5*
