Richter Aladár dr.: A víztartószövet s az élettani felemáslevelűség némely esete (Budapest, 1916)
III. A kisérletnek alávetett Piper-levelek physiologiai anatomiája
-80 RICHTER ALADÁR: utánban követik egymást, hogy a melléksejtek kapcsolataként szereplő két bőrsejtet a hypodermának csupán egyetlen eleme köti egybe (id. rajz, e2—el—n). Felületi képükön a melléksejteknek négyes száma uralkodik; fejlődésük sorrendje sokszor kifejlődött állapotban is megállapítható (XI. tábla, 86. rajz, i). Piper ornatum N. E. Br. A Czelebeszről való Pi. ornatum alig i cm hosszú s még begöngyölődött levelének lemezkéje szöveti kiválása tekintetében a Pi. Cubeba levelének fejlődésmenetére emlékeztet (X. tábla, 77. rajz), az anthocyan megfestette sejtek kivételével, melyeket itt nem észleltem. A palissade kivételével a színtelen és erősen fénytörő váladéktartók mindenhol láthatók, valamint Pf/>£r-hydathodusok is, még pedig mind a két epidermisen nagy számmal. Ez utóbbiak a levél fejlődése folyamán lekopnak s csupán töredékeik maradnak meg a bőrszöveti s e hydathodusokra jellemző töbörszerű mélyedésekben (XII. tábla, 90. rajz, hy). Másféle szőrképletek nem fejlődnek ki a Pi. ornatum levelein, minek folytán a szó flo- risztikai értelmében ezek is : folia nuda. A hypoderma oszloposán megnyúlt sejtjeivel élesen dif- ferentiálódik, a levél meristemás állapotában is, még pedig mind a két oldalon és az epidermisekkel együtt a levél keresztmetszeti vastagságának egy-egyharmadát foglalja el, úgy hogy a mesophyllumra csak egy harmadrész jut. A kifejlődött és egyformán zöld [»concolor« s nem >>orna- ium<i) levél 9*5 cm hosszú s 6'5 cm széles, mesophyllumát hypoderma fogja közre, ám oly epidermisekkel, melyeknek fonákoldali s táblásán lapított sejtjeivel szemben a színbeli bőrsejtek nagyobb üregűek. A hypodermák néha sugarasan megnyúlt s annál tá- gabb üregű sejtjeikkel tűnnek ki, melyek közül a fonákfelőli, főleg a stelek közelében, helylyel-közel kettősrétegű (XII. tábla, 90. rajz, h—h). A víztartószövet e rétegeivel ^szemben a mesophyllum annyiban redukált, a mennyiben a Pi. fragile-hez hasonló szivacsparenchymája szegény és 298