Richter Aladár dr.: A víztartószövet s az élettani felemáslevelűség némely esete (Budapest, 1916)

II. A kisérletnek alávetett Peperomiák leveleinek physiologiai anatomiája

A VIZTARTÓSZÖVET. 49 melynek kifejezetten háromra szaporodott rétegében a czölöp- réteggel érintkező »talpsejtek« feltűnően megnyúltak, ámbár kivétel nélkül vékonyfalúak (VII. tábla, 53. rajz). Nevezetes jelenségnek tartom, hogy e víztartószövet epidermalis sejtjeiben most már igen is gyakoriak a Haber- landt által tüzetesen ismertetett (40. III. tábla, 18. rajz), egyébként általam szinte érintett kétsejtű ocel­lus o k, mint olyan fényérzékeny életműszerek, melyek alsó sejtjében ott függ az aetherikus olaj csepp (VII. tábla, 53. rajz, tf). Haberlandt (24. 116) találóan mutat rá, hogy »az aetherolaj« törésmutatója jóval nagyobb a vízénél és hogy az a nélkül is egybefutó fénysugarak ez »olaj csepp« által még erősebben töretnek meg. A fény ilyenformán könnyen elképzelhető perceptiójának tehát annál nagyobb lehet a jelentősége, mivel a jelzett életmüszerek a fény­forrásra kedvezőtlenebb helyzetű leveleken vannak, még pedig jellemzően nagy számmal. Érthető, hogy a fénytől távolabb eső, attól úgyszólván elvont húsos levelekben a szóbanforgó fényérző készülékeknek (VII. tábla, 50., 52. rajz, tf) »fényérzékenysége« ezen aether-olajcseppek révén fokozódik (VII. tábla, 53. rajz, tf], a mire a levél, adott hely­zeténél fogva, egyenesen reá is van utalva. Az is erre vall, hogy viszont a levélfonákon előforduló, egyébként hasonló szabású szőrképletek tövén egyáltalában nem észleltem ily jellemző módon felfüggesztett aether-olaj cseppeket (VII. tábla, 49. rajz) ; ezek, a szőrképletektől függetlenül, inkább a fonákoldal (felületén egyenesfalú sejtekből alakult) epider­malis (esetleg subepidermalis) váladéktartóinak excretuma gyanánt fordulnak elő (VII. tábla, 48. rajz, alul srx = puncta pdlucida). A húsos levelek nem kevésbbé vaskos szivacsparenchymájában a chloroplas- tok igen gyérek, — e levelek inkább vízraktározásra szolgálnak s talán jellemző, hogy az egyébként számos keményítőszemecske úgy a szivacsparenchymában, valamint a víztartószövetben egyazon arányban állapítható meg. A Pe. argyreia-ra (II. tábla, 12. rajz) emlékeztető légző­M. T. Ak. Math, és Természettud. Közlemények. XXXIII. k. 3. sz. 267 4

Next

/
Thumbnails
Contents