Purjesz Zsigmond dr.: A belgyógyászat tankönyve 2. (Budapest, 1889)
Az idegrendszer bántalmai - I. Szakasz. A környi idegek bántalmai - B) A mozgató idegek bántalmai
228 Az idegrendszer bántalmai. előidéző ok természetétől függ. Súlyos, gyógyíthatlan esetekben az izmoknak galvánáram iránti fokozott ingerlékenysége 2—4 hóig eltart, azután csökkenni kezd, míg végre, olykor 1—2 év múlván, teljesen kialudt. Többé semminemű áram nem képes összehúzódást kiváltani akár az ideget, akár az izmot izgatjuk ; bár az izmok ilyenkor utólag mutathatnak izgalmi tüneteket, zsugorodva lehetnek, rángások léphetnek fel. A hűdött részek a legnagyobb mértékben elfogynak, sorvadnak. — Gyógyuló esetekben az izom fokozott galvanicus ingerlé" kenysége néhány heti tartam után csökken, a KaZR kezd nagyobb lenni mint az AnZR, előáll az izomnak faradicus, valamint az idegnek faradicus és galvanicus ingerlékenysége, szóval visszatér a rendes állapot. A leírt módon kifejlődött elfajulási reactio teljesnek mondatik szemben a részlegessel, mely ritkábban fordúl elő és mely abban áll, hogy az idegnek galvanicus és faradicus ingerlékenysége alig csökken, az izomnak galvánáram iránti fokozott ingerlékenysége pedig jól kifejlődött. A felhozottak után nem kell külön az elfajulási reactio kórodai fontosságát hangsúlyoznunk. Jele ez annak, hogy az ideg szövetileg elfajult, mi súlyosabb környi hüdéseknél és a gerinczvelö oly bántalmainál fog megtörténni, melyek a szürke állomány mellső részét támadják meg. Kórjósláti jelentőségét szintén könnyű belátni. Környi hüdéseknél az elfajulási reactio hiánya annak jele, hogy az ideg el nem fajúit, gyógyulásra tehát jogos kilátásunk van. Jelenléténél, akár környi, akár gerinczagyi a htídés, lefolyása és módosulata felvilágosítást ad az idegben és izomban helyt foglalt szöveti elfajulás fokáról, tovahaladásá- ról, visszafejlődéséről, s ezekből, a fentebbiek értelmében szintén levonhatjuk következtetéseinket. 3. Az izmok erőművi ingerlékenysége. Az izmok erőművi ingerlékenységét oly módon vizsgáljuk, hogy ujjunk hegyével, kezünk ulnaris szélével, kopogtató kalapácscsal ütéseket mérünk a vizsgálandó izomra, midőn rendes viszonyok között izomösszehúzódás jön létre. Hűdött izmok erőművi ingerlékenysége rendesen csökkent. Fokozottnak mutatkozik oly izmokban, melyeknél az elfajulási reactio jól kifejezett, valamint felette lesoványodott betegeknél (tuberculosis).— Idiomuscularis összehúzódásnak nevezzük ama többnyire látható izomösszehúzódást, mely valamely izom megütődése után lép fel és úgyszólván mérhető időig eltart. — Valamely izom megütésénél néha (alkoholistáknál Moravcsik) a localis összehúzódáson kívül, távolabb eső izmokban is jön létre izomösszehúzódás. — Az izmok fokozott erőművi ingerlékenysége visszahajlás útján is keletkezhetik ; valószínű ez pl. oly bántalmaknál, melyeknél az ínreflex (1. később) fokozódott pl. az oldalkötegek keményedésénél. II. Visszahajlási ingerlékenység. Elég gyakran tapasztalhatjuk, hogy az érző ideg izgatása után, az akarat befolyása nélkül, öntudatlanúl jönnek létre mozgások. E mozgásokat visszahajlási mozgásnak, reflexmozgásnak nevezzük. Ily mozgás példáúl az, mely akkor keletkezik, ha a talpat csiklandjuk, midőn a láb öntudatlanúl is elhuzatik a csiklandás elől, vagy midőn szemünket érő inger következtében pislantunk. Reflexmozgás az által keletkezik, hogy az érző ideg által a környi részre (pl. bőrre, izmokra, inakra, zsígerekre) behatott
