Purjesz Zsigmond dr.: A belgyógyászat tankönyve 1. (Budapest, 1889)
Általános fertőző bántalmak. Bevezetés a fertőző bántalmak kór- és gyógytanába
A lefolyás e különböző alakjai természetesen nem körvonalozhatók mindig oly élesen, hogy ne maradhatnának fenn kételyek az iránt, váljon a concret eset mely csoporthoz, vagy általában hagymázhoz sorolandó-e ? Fősúlyt nem is annyira a csoportosításra, mint inkább az aetiologiai egység hangsúlyozására fektetünk; mert tudva azt, hogy a bár könnyű lefolyást előtüntető eset oktani- la£ egy a legsúlyosabb esettel, a gyakorlatra nézve önkényt következik, miszerint a <1 könnyű» vagy «könnyebb» epitheton viszonylagos értékű, és hogy a legkönnyebbnek látszó esethez is szegődhetnek szövődmények (bélvérzés, átfú- ródás stb.), melyek a kórképnek hirtelen komoly fordulatot adnak. Gyermekeknél általában gyakrabban észleltetik könnyebb lefolyás, mint felnőtteknél; bizonyára hozzájárúl ehhez az a körülmény, hogy gyermekeknél a bélbántalom korántsem ér el oly nagy mérvet, mint felnőtteknél, minek folytán az onnét kiinduló szövődmények is ritkábbak. Úgy a betegség kezdete, mint végső szaka rohamosabb; a hőmérsék magasabb fokokat érhet el, de sokkal inkább mutatkoznak és idézhetők elő nagyobb alábbhagyások. Az ideg- rendszer részéről inkább lépnek föl tünetek : aluszékonyság, görcsök és talán ide sorolható a folytonos kiabálás, mely gyermekeknél néha észlelhető. Üregeknél a hőmenet oly szabálytalan, hogy a kórisme gyakran meg van nehezítve, s pedig annal inkább, mert a többi tünetek (roseola, hasmenés) sem jelentkeznek oly szabályossággal, mint fiataloknál. Szívgyengeségnek tünetei, szövődmények a tüdő részéről gyakoriak ; az idegrendszer részéről a lehangolt- ság (depressio) tünetei lépnek előtérbe. Ehhez hasonló lefolyást mutatnak a fertőzéskor már más betegségben szenvedő és gyengült egyének. Kórisme. A hasi hagymáz kórisméjének megállapítására a hőmenet, a kiütés, lépnagyobbodás, hörghurut, haspuffadtság, hasmenés, az idegrendszer lehangoltsága, hirtelen kifejlődő nagy izomgyengeség búrnak leginkább befolyással ; de hangsúlyoznunk kell, miszerint e tünetek egyike sem bír egyedül kór jelzési (pathognosticus) értékkel és így természetes, hogy bármelynek jelenléte vagy hiánya, ép oly kevéssé jogosít bennünket föl hagymáz fölvételére, mint annak elejtésére. Csupán a tünetek összege, illetőleg nagyobb száma bír döntő befolyással. Miután ezek a tünetek nem jelentkeznek mindannyian egyszerre, hanem a betegség folytán lépnek fel, a hagymáz kórisméje könnyebb, ha eltelt már annyi idő, mely alatt e szokott jelek kifejlődhettek, ellenben igen nehéz, ha a betegség első napjaiban kerül a beteg észlelés alá. Könnyebb a kórisme, ha a betegség menetét hosszabb időn át kisérhet- jük figyelemmel, miután ekkor a tünetek egymásutáni kifejlődését, nevezetesen a hőmenetet is — mely a legfontosabb jelek egyike és melyről csakis így szerezhetünk tudomást — értékesíthetjük. Általában mondhatjuk, hogy minél pontosabban és körültekintőbben ejtjük meg a vizsgálatot, annál nagyobb biztossággal fogunk valamely esetleges, helyi megbetegedést (lobos folyamatot) kizárhatni, a mivel egyszersmind valamely fertőző kór jelenlétének fölvétele jogosúltabb ; minél több nap telt el a megbetegedés óta, annál könnyebben zárhatjuk ki*ama fertőző kórokat, melyek már az első napokban jellemzetes36 Általános fertőző bántalmak.
