Purjesz Zsigmond dr.: A belgyógyászat tankönyve 1. (Budapest, 1889)
Általános fertőző bántalmak. Bevezetés a fertőző bántalmak kór- és gyógytanába
190 Általános fertőző bántalmak. Már fentebb említettük és az eddigiekből még inkább kitűnik, miszerint a bujakór lefolyása idült és számos ingadozásnak van alávetve. Olykor éveken át minden tünet hiányzik, még a mirigynagyobbodás is visszafejlődhetik és mind a mellett lappangva fennállónak kell bántalmat mondanunk, mert várva, vagy váratlanul, olykor 1—2 évtized múlván, új tünetek fejlődnek. Uoncrét esetben nem vagyunk képesek mindenkor megmondani, hogy mi oka a tünetek e lassú vagy rohamosabb fejlődésének, a rövid vagy hosszú lappangásnak. Az esetek kisebb számában vezethető az vissza ösmeretes egyéni viszonyokra, mint p. o. gyenge testalkatra, czélszerűtlen magatartásra. Másrészt azt sem lehet tagadni, hogy az esetek jelentékeny számában 1—2 év múlván a tünetek elnémúlnak mindenkorra, úgy hogy teljes gyógyúlásról lehet szó. Minden esetre jogosúlatlan pessimisticus felfogása némely szerzőnek, ha a bujakórt, az esetek azon kisebbségét tartva szem előtt, melyeknél a tünetek mind líjra jelentkeznek, általában gyógyítliatlannak mondja. E nézet ösmere- teink azon sajnos hiányosságából fejlődött, hogy a bujakór gyógyúlt voltát vagy csupán lappangó állapotát bizonyítani nem vagyunk képesek. Általában mondhatni, miszerint minél hosszabb idő telt el a nélkül, hogy tünetek újólag mutatkoztek volna, annál valószínűbb a bujakór gyógyulása. Gyógy élj árás. Az óvógyógymódot illetőleg arra utalhatunk, mit e tekintetben a sánker tárgyalásánál már volt alkalmunk felemlíteni. A bujakórra nézve annyiban még is eltérők a viszonyok, hogy míg a sánkert illetőleg kétségtelen az a tapasztalat, miszerint a fertőzött helynek a fertőzést követőleg rövid idő múlván megejtett roncsolása, edzése a tünetek további kifejlődését gyakran megakadályozza: addig ez a bujakóros fertőzésre nézve még nincs kiderítve és általában kétes. Nem csupán azokra az esetekre vonatkozik e kétely, melyekben a hosszú lappangási szak folytán, a fertőzés megtörténte csak hetek múlván jött tudomásra és így az óvrendszabályok is később foganatosíttattak : hanem azokra is, hol a közösülés után nemsokára fölmerült gyanú miatt, a gyanús hely azonnal megfelelő bánásmódban részesült. E tapasztalat azt mutatja, miszerint a bujakór hatányának hatályossága, beoltása után igen rövid idő múlván érvényesül. Már régebben lett az a kérdés felvetve, hogy nem lehet-e a bujakór első jelenségének, a kemény sánkernek föllépte után, a bujakórt abortiv módon kezelni, illetőleg a további tüneteknek, az alkati bujakórnak kifejlődését megakadályozni, mire nézve ajánltatott a Hunter sánker kimetszése. Újabb időben e kérdés ismét beható tanulmány tárgyává lett téve Ausspitz, Unna és más szerzők által. Azok után, miket már előbb mondottunk, a bujakór első jelenségének kórtani jelentőségére nézve, nem lesz más eredmény várható, mint a, minőt ez észlelők kísérleteikkel nyertek, hogy t. i. némely esetben tényleg sikerűit az alkati bujakór kifejlődését meggátolni, másokban nem. Nem kell ez eredmény kétféle volta miatt abban kételkednünk, hogy azon esetekben, melyekben a Hunter sánker kimetszése után az alkati bujakór elmaradt, a kemé- nyedés valóban bujakóros természetű volt-e? Valószínű, miszerint ily esetekben a bujakór hatánya még azt a helyet túl nem haladta ; ellenben megtörténtnek
