Purjesz Zsigmond dr.: A belgyógyászat tankönyve 1. (Budapest, 1889)
Általános fertőző bántalmak. Bevezetés a fertőző bántalmak kór- és gyógytanába
184 Általános fertőző bántalmak. III. A nyákhártyák bnjakóros bántalmai. A köztakaró bujakóros elváltozásain kívül és azokkal gyakran egyidejűleg a nyákhártyákon is lépnek fel táplálkozási zavarok. Azonban nem minden nyákhártya bír bujakóros elváltozás iránt egyenlő hajlammal. Leggyakrabban támadtatik meg a száj-, torok-, orr-, gégeűr és a végbél nyákhártyája. Úgy mint a bőrön, itt is különféle alakban léphetnek fel e változások. A bujakóros felpír, a bujakőros hurut (erythema syphilitic, membranae mucosae), mely az alkati bujakór legkorábbi tünetei közé tartozik és a nyákhártyák egyéb bántalmai által megjelenésében siettetik, a nyákhártya kisebb- nagyobb részére terjedő sötétvörös, kissé kékesbe játszó, élénken határolt elszíntelenedés alakjában lép fel. A felhám néha zavarodik, leválik, mi által apró, hámfosztott helyek, kimaródások keletkeznek. A további tárgyilagos tünetek általában azonosak a hurut tüneteivel. Eleintén a váladék kevesebb, mi a megfelelő helyen (orr, torok stb.) szárazság érzetét szüli, később a váladék bővebb lehet. A nyákhártya duzzanata eleintén nagyobb, ez által a sztíkebb űrök (orr, Eustach-kürt stb.) átjárhatósága csökken, mi megfelelő tüneteket okoz; később, a duzzanat csökkenésével, az átjárhatóság ismét helyre áll. Ügy mint más hurut, a bujakóros is eredményezheti a tüszők megbetegedését, fekélyesedését. A bujakóros bibircs (syphilis papidosa membranae mucosae) a bőrön előforduló bibircstől a helyi viszonyok okozta tünetekre nézve tér el. Fejlődése, úgy mint a bujakóros huruté, a nyákhártyát érő káros befolyások (tisztátlanság, szivarozás, rossz fogak stb.) által siettetik. A nyákhártyán lencse-borsónyi folt fejlődik, mely kissé felülemelkedik az alap felszínén. Később, főleg káros befolyások további behatása folytán, a bibircset fedő hám tejszerűen megzavarodik (plaques opalines), mi által ez oly nyákhártyához hasonlít, mely pokolkővel lett érintve. Az így megváltozott hám leválása után a kiütés hasonlít valamely felmaródáshoz. A bibircs felületén létrejövő szemcsés szétesés folytán fekélyedés jő létre, mely különösen oly helyeken, hol a fekély tartósan izgattatik (rossz fogak stb. által) igen mélyre terjedhet. Felszívódás esetén a bibircset borító hám zavarodása és vastagodása múlik, a kifekélyesedett részeken a szemcsés szétesés kevesbedik és új hám képződik. Leggyakrabban észlelhetők ily bibir- csek a vulva, a száj, torok, orr és gége-nyákhártya különböző részein ; ritkán a hüvelyen, a végbélen, a fitymán. Az általuk okozott alanyi tünetek, számuk és a megfelelő helyi viszonyok által vannak feltételezve és bővebb részletezést nem igényelnek. Lefolyásuk többnyire makacs; még oly esetekben is, melyekben czélszerű kezelésnek hamarabb engednek, gyakran ujúlnak ki, midőn még kevesebb gyógyliajlamot mutatnak. A nyákhártyák bujakóros gummái, lencse-babnagyságú beszűrődések alakjában jelennek meg és ép úgy fejlődhetnek a nyákhártyában vagy a nyákhártya alatti szövetben, mint a bőr gummái az irhában vagy bőralatti sejtszövetben, csakhogy a helyi viszonyok folytán nem oly élénken határoltak, és nem
