Poór Ferenc dr.: Dermatologia orvosok és orvostanhallgatók számára (Budapest, 1922)
Általános dermatologia - A bőrbetegségek általános oktana - I. Szerzett (somatogen) betegségek
88 hólyagok) válaszolnak. E jelenségeknél az alapok természetesen az erek hibás alkotásában, tehát fejlődési rendellenességben rejlik s a mechanikai ártalomnak csupán a kiváltó ok szerepe jut. A fizikai ártalmak közül bőrelváltozásokat előidéző szerepük főképen a hő és a fény ingereinek van. A hő, mint «causa morbis» a fagy ásnál és az égési seóeknél jön szóba. Az alacsony hőmérséklet elsősorban a bőr ereinek görcsös összehúzódását váltja ki, ami az illető testrész halvány voltában nyilvánul. Rövid idő múlva épen ellenkezően az erek kitágulnak, ami a bőrrészlet kipirulását eredményezi. E változatok többszörös ismétlődése után az ereknek bizonyos paresise áll be, mely a gyűjtő eres vérbőség mellett az illető testrésznek kékes, livid színt kölcsönöz. Az alacsony hő intenzivebb hatásánál hólyagok képében nyilvánuló savós exsudatio keletkezik, míg excessiv eseteknél a megtámadott szövetek elhalása. Kétségtelen, hogy azoknál a különösen serdülőknél előforduló s permonak nevezett «fagyási daganatokénál, melyek rendszerint akkor állnak be, midőn az atmosphsera hője még nem is szállott 0° alá, egyéb tényezők (chloroansemia, scrophulo-tuberculosis Poór Imre 1862) is közreműködnek mint prsedisponáló momentumok. A magas hőtől okozott égési seóeket forró gőzök, forró víz, láng, izzó anyagok stb. okozzák. A helybeli roncsolásokon kívül különösen veszélyeztetik a betegek életét ama mérgek (atypusos fehérjetermékek), melyek a nagyobb területet (a testfelületnek 1/3-á,t) elfoglaló égési sebeknél a keringéssel a szervezetbe szétvitetnek. A tényezők között, melyek életfentartó, sőt kétségtelen therapiai hatásuk mellett, egyszermind mint a bőrön kóros folyamatokat előidézők szerepelnek, elsőrangú szerepe jut a fénynek. A napsugarat prizmán átbocsátva, a szem ideghártyáját izgató s így felismerhető hét alapszín közül a skálának a vörös és az ultravörös sugarak, mint hő- vagy thermikus sugarak, a hő hatását, ellenben az ibolyaszínű és kiváltképen az ibolyántúliak mint chemiai sugarak, a fény hatását váltják ki. . A nyilvánvalóan a fénysugaraktól előidézett bőrelváltozásokat még egykét évtizeddel ezelőtt tisztán a hő hatásának tulajd nították. Ámbár a sarkvidéki utazók, valamint a sugarakban dús fénynek kitett magas hegyeket járó turisták megfigyelései már gyakorlati útmutatást nyújtottak a fény- és a hőhatás megkülömböztetésére, az első tudományos tényszerű bizonyítékokat Widmarkn&k. (1884, 1891) és Finsennek (1892) kísérletes kutatásai szolgáltatták. W id mark kimutatta, hogy a hegyi kristályon s egyúttal a vörös és az ultravörös, tehát a hősugarakat elnyelő, folyton megújuló vízáramon keresztülvezetett, tehát pontosan elszigetelt ibolyántúli sugarakból álló fénykéve ery- themat és bőrgyulladást idéz elő s kísérleti eredményeit Finsen nemcsak megerősítette, de korszakalkotóan genialis ötletével megvetette a radioiherapia alapját, mely a Röntgen-féle fénykezeléssel együttesen ma már a dermatologiá- nak nélkülözhetetlen gyógyító eljárása. A fénysugarak káros hatása ellen való fiziológiai védekezésként magyarázzuk az emberfajok külömböző bőrszíneződését is. A természet célszerűsége, hogy az egyenlítő tájékán, ahol az egyén a fénysugaraknak a legerősebben van kitéve, a bőr és a hajzat színe a legsötétebb (négerek), azaz a szervezet a bőr dús festéktermelésével védekezik a fény ártalmas hatásai ellenében. Minél északibb tájékon él valamely faj vagy embercsoport, annál világosabb bőrű és hajzatú. Nem véletlen, hogy a skandináviai népfajok között akad a legfehé
