Poór Ferenc dr.: Dermatologia orvosok és orvostanhallgatók számára (Budapest, 1922)
Általános dermatologia - A bőr elváltozásainak általános pathologiája - A gyulladás következményes elváltozásai
77 A gyulladás következményes elváltozásai. A gyulladás következményes elváltozásai: a sejt-, illetve szövetelhalás, a fekély s következménye a heg, valamint a bőr festékessége. Az elhalás (nekrosis). A különböző gyulladásnemeknél megemlékeztünk azokról a kóros folyamatokról, midőn a sejtek, illetve sejtcsoportok a gyulladást keltő anyagok hatása alatt vitalitásukban és anyagforgalmukban sérülnek s elfajulván, élettevékenységük hibássá, azaz kórossá válik, avagy a sérülés legmagasabb fokán elhalnak. Nekrosis alatt valamely szövetrészletnek az élő testben való ily elhalását értjük. Ha a szövetelemek elhalása nem hirtelen, hanem fokozatosan, megelőző elfajulások nyomában történik, akkor nekrobiosis-ról szólunk. A nekrosis-t, illetve nekrobiosis-t számos ártalom idézheti elő, ú. m. sérülések, vérkeringési zavarok, idegbefolyások, de leggyakrabban a gyulladásos folyamatokhoz, a bőrön elsősorban a genyedéssel és fekélyesedéssel járókhoz csatlakozik. A bőr körülírt részlete elhalásánál jelentkező kórkép függ 1. az elhalás módjától, 2. az előidéző tényezőtől, 3. a megtámadott szövetnek az elhalás idején való állapotától, 4. az elhalt részt környező élő szövet reactiojától. Tartós és intenziv nyomás alatt a szövetek vérrel való ellátásának hiányos volta okozza a súlyos, magukkal tehetetlen betegek felfekvését (decubitus) s ekkor, épúgy mint egyéb ansemia folytán elhalt részeknél szembeötlő a megtámadott szövet halvány, sárgás szine. Bővérű szövetek sötétvörösek s vértartalmuk fokozatos bomlása szerint a színváltozások egész sorozatán mennek keresztül. Koncentrált kémiai anyagok hatása alatt a megtámadott szövet színe és összeállása a hatóanyagtól függ. így marólúg után az elhalt szövet duzzadt, agyagszürke, kénsav után barnás, karbolsav után fehér, salétromsav után tojássárga stb. Sokszor az elhalt rész sajátságos merev, száraz anyaggá válik, megalvadt fehérjére emlékeztet (a sejtprotoplasma coagulatio-ja, fibrin- kiválás) s ilyenkor coagulatiós nekrosis-ról szólunk. Górcső alatt e folyamat a magvaknak gyorsan beálló, többnyire fél, egy nap alatt bevégződő megsemmisülése. (Ennek egyes phasis-ai: karyolysis = a mag feloszlása, karyorrhexis = a mag chromatinjának átalakulása, pyknosis = a mag sötét színű törmelékekre való szétesése.) A protoplas- mában is alvadékok keletkeznek, festődési képessége megváltozik vagy pedig az Altmann-féle granulák feloszlása következik be s ekként végre az egész sejt homogen, törmelékes vagy szemcsés anyaggá alakul át, melyben a magvak többé ki nem vehetők. Evvel szemben az elhalt szövet durvább szerkezete tovább megmarad annyiban, hogy pl. a mirigyeket, ereket, kötőszövetet még egy ideig megkülönböztethetjük, míg végre az egész elhalt rész egynemű tömeggé alakul át. Bizonyos esetekben az elhalt részletek fokozatosan, tehát nekro- biosis-osan sajátos opak, sárga, sajthoz hasonló külsőt öltenek, mely folyamatot elsajtosodás-nak nevezzük. Az elsajtosodás a gümős és a syphilises folyamatok exsudatiós és burjánzó termékeinél jellemző módon észlelhető. A bőr nekrosis-ainál különösen gyakori, hogy az elhalás után a szövetrészek a levegő hatása alatt, a párolgás folytán kiszáradnak, megkeményednek, s többnyire feketésen elszínesednek, s ekkor száraz üszők-ről (mumificatio, gangraena sicca) szólunk. Fiziológiai példája ennek a köldökzsinór maradványának leszáradása és ellökődése, míg
