Poór Ferenc dr.: Dermatologia orvosok és orvostanhallgatók számára (Budapest, 1922)
Általános dermatologia - A bőr elváltozásainak kórhatározása. Symptomatologia. Terminologia
oo sekhez csatlakozhatnak. így pl. egy a bőrt érő, a normálisnál erélyesebb vagy tartósabb mechanikai inger az ereknek tágulását, bővérű- séget, szóval erythema-1 idéz elő, de ugyancsak hasonló alapelváltozást váltanak ki oly külömböző természetű ingerek, mint a fokozott hőbehatás, idegbehatás (pl. elpirulásnál), sajátos anaphylaxiás állapot, ibolyántúli vagy egyéb fénysugarak hatása, az illető szervezetben jelenlevő pathogen mikroorganizmusok, illetve ezeknek anyagcsere és bomlási termékei oly egymástól távol álló fertőző betegségeknél, mint a typhus abdominalis (roseola), a scarlatina, a syphilis, a tuberculosis («taches meningitiques» Trousseau), a sepsis, fajidegen fehérjéknek, sőt a normális szervezetnek ugyan alkotó részét képezd, de a vérben normális körülmények között jelen nem levő anyagoknak a keringésbe jutása (menstruatio, graviditas) s egyéb hormonális zavarok stb. A hőhatásoknak két superlativusa, az égés és a fagy is anatómiai szempontból hasonlatos elváltozásokat idézhetnek elő. Az alapelváltozások a hör szöveteiben lefolyó, csupán górcső alatt észlelhető kóros folyamatoknak szemmellátható nyilvánulásai, melyekből azok mechanizmusára (pathogenesis) következtethetünk, de még a mor- phológiai jelzés után külön-külön meg kell még határoznunk azt, hogy milyen betegséggel állunk szemben. A betegség kórhatározásához rendszerint nem lévén elegendő az egyes alapelváltozások felismerése, egyéb, dermatológiai ismereteinkből merített tudásunkhoz kell folyamodnunk. Az elváltozások elhelyezkedése a külömböző testtájakon, azoknak homogen vagy heterogen volta, csoportosulása, elrendeződése, egymással való váltakozása, szövődése, jelentkezésének módja (roham alakjában vagy sza- konkint), futólagos, tartós vagy állandósult jellege, más szervek vagy. az egész szervezet állapotával való összevetése s a klinikai leletnek kétség esetén górcsövi vizsgálat, állatkísérletet, művi reactiók s a vér vagy egyéb váladékok kémiai vizsgálatával való kiegészítése alkotja a jelenségcsoportot (symptomakomplexum), mely a betegség kórhatározását lehetővé teszi. Az ú’ n. alapelváltozásokat a következőképen csoportosíthatjuk: 1. Folt, macula elnevezéssel illetjük a köztakarónak veleszületett vagy szerzett, futólagos, tartós vagy maradandó jellegű színbeli gyulladásos vagy a gyulladásos jelleget nélkülöző elváltozásait. Tehát idetartozik a bőr ereinek kitágulási reakciója rövid ideig tartó és mérsékelt fokú külső és belső ingerekre (= vérbőség, hyper- aemia). E hyperaemia kétféle lehet, aktiv és passiv. Aktív vérbőségnél a folt élénkpiros színeződésű. Gyulladásos állapotok bevezetője, de támadhat középponti eredetű, futólagos vasomotoros zavar útján is (erythema pudoris, elpirulás) s jelentkezhetik mint a bőr aktiv védekezése is külömböző fizikai ingerek (hő, ibolyántúli sugarak stb.) ellenében. A bőr ereinek reaktiv tágulása aktív hypersemiával tartósabb, de mérsékelt fokú ingerekre a roseola-hnn vagy amennyiben nagyobb területre terjed ki az erythema kórképében jut kifejezésre. Hasonlóan származik egyes bőrlsesiók körül a körkörös, hypersemiás udvar (= hallo, areola). A passiv hyperaemia «per stasim» vérkeringési zavarok alapján támad s jellemző a folt sötétebb kékesbe hajló vörös színeződése (cyanosis). Támadhat centrális alapon, vasomotoros zavarok következtében is (livedo annularis e frigore). A fagyási daganatok, pernio, asphyxia localis kórképében lép legjellemzőbben előtérbe.
