Poór Ferenc dr.: Dermatologia orvosok és orvostanhallgatók számára (Budapest, 1922)
Részletes dermatologia - Fajlagos fertőzések következtében keletkezett bőrbántalmak - Növényi szervezetektől előidézettek
353 általában két részt lehet megkülömböztetni ú. m. az egymással keresz- tül-kasul összefúródott fonalakból és apró szemcsékből (spórák) álló középponti részt és a fonalak buzogány vagy bunkószerüen megvastagodott végeinek palisadszerűen elhelyeződött, natív állapotban górcső alatt erősen fénylő perifériás részét (köpönyeg). E perifériás rész egy ponton rendesen meg van szakítva s ott a fonalak gyökerekhez hasonlóan szabadon állnak. Górcső alatt ekkép a tőkére jellemző asteroid, legyezőalak jön létre. Az egyes fonalak villaszerűén (dichotomiásan) elágazódó, hártyába zárt s harántválaszfalaktól nagyobb részekre, a végek felé kisebb pálcikákra tagolt protoplasmából állnak. E fonalak legvégü- kön spórákra esnek szét, melyekből ismét fonalak képződvén, e myce- liumok egymással minden irányban összefonódva telepeket alkotnak, melyek között mindég láthatók a spórák s a fonalvégek egy részének buzogányszerű megvastagodása. Az aktinomyces kitenyésztése nem mindig sikerül s bizonyos nehézségekbe ütközik. A tenyészet akkor sikerül, ha az egyes tőkéket steril mozsárban összemorzsoljuk s e törmelékeket használjuk fel az ójtásnál. Gelatinán, agaron, de legjobban merev vérsavótáptalajon tenyészik, hőoptimuma 33—37° C. 50 °-nál tönkremegy. A kiszáradásnak nagy makacssággal áll ellen. Teljesen szárazon állva, egy évig is megtartja életképességét. A legtöbb törzs aerob, azonban Wolf és Israel anaerob törzseket is izoláltak. Merev vérsavótalajra ójtva 24—50 óra múlva azon apró, harmat- cseppre emlékeztető, fehér, haemispherás telepek keletkeznek, melyeket finom, felhőszerű udvar vesz körül. Később a mindinkább kidomborodó tenyészet sárgás, vöröses, téglavörös, esetleg barnás színt ölt. Növekedve az egyes telepek összefolynak s nagyobb kiterjedésű egyenetlen, dudoros felületű ^telepek keletkeznek, számos fonál hehatol a táptalajba s azt elhomályosítva a telepet felette fixálja. A tenyészetből s épúgy magával a tőkével való állatójtásokat csupán kivételesen kísérte siker. Szöveti képe világosan mutatja, hogy a parazita eleinte az erek tágulását, savós kiizadást, a leukocyták kivándorlását, szóval az irritatiós gyulladás banális jelenségeit idézi elő. Előrehaladottabb állapotban a képződött csomós beszűrődés közepén az aktinomyces testecskék körül amorph, elhalt anyag látható, mely masszát több-kevesebb óriássejt övezi, míg ezektől perifériásán plasma-, részben epithelioidsejtekből álló köpeny látható. A góc környezetében többé-kevésbbé kifejezett leukocytás beszűrődés, valamint duzzadt kötőszövet foglalnak helyet. Az egész szövet az ú. n. «tuberkuloid» szerkezetet mutatja, megcáfolván egyúttal azon régibb véleményt, mintha e szöveti képződmény a gümősödésnek volna fajlagos nyilvánulása. A nekrosisnak a centrumban való nagyobbodásával, avval egyidejűén a gyulladásos folyamat is tovább hatol a periférián az ép szövetbe s ott a fix kötőszöveti sejteket is fokozott proliferatióra késztetve, ezáltal új rostos kötőszövet képződik, melyet a külömben még ép szövetben vizenyő vesz körül. A gombatelepből fonalak húzódnak a környező gyulladásos szövetbe, ott szaporodnak s lassankint az eredeti csomó középpontján kívül új parazitatelepek, majd typusos aktinomyces- tőkék keletkeznek. Ily módon jönnek létre kisebb-nagyobb csomós beszűrődések, belsejükben a szövettörmelékekből alakult detritusszal kevert genyet tartalmazó kisebb-nagyobb üregekkel, melyeknek falát makroskopice is megállapítható taplószerű, lágy sarjadzó szövet képezi. Ha a gomba terjedése csupán egy irányban történik, járatok keletkeznek. Néha — sajnos, felette ritkán — a rostos kötőszövet fejlődése, ami voltaképen a szervezet egyik hatalmas reactiv védekezése az ártalom továbbterjedése ellen, oly erélyes, hogy a fertőzés terjedésének ténylegesen gátat vet, akkor spontán gyógyulás áll be, természetesen heggedés hátrahagyásával. * * * Az aktinomyces már a múlt század negyvenes évei óta ismert gombájának a szarvasmarhák régebben ú. n. «állkapocs sarcoma»-jával való oki összefüggését Bollinger (1879) mutatta ki. Maga az «aktinomyces') elnevezés a gomba Poór F.: Dei'matologia. / 23
