Poór Ferenc dr.: Dermatologia orvosok és orvostanhallgatók számára (Budapest, 1922)
Részletes dermatologia - A méhenkívüli életben szerzett ártalmak következtében kifejlődő bőrbántalmak - Komplex oki tényezőktől előidézett gyulladások - Az ekzemás bőrgyulladások
184 nak megváltozása (myxoedemások, status thymico-lymphaticusban szenvedők es öregek ekzemái stb.) s valószínűleg még egyéb körülmények is mind egyaránt okozói lehetnek a bőrnek az ekzema kifejlődésére alapot szolgáltató túlérzékenységének. Aszerint és valószínűen azon fokban, amint a felsorolt tényezők a bőrt állandóan, tartósan vagy futólagosán teszik túlérzékennyé, mutatkozik az egyénben is állandóan, tartósan vagy ideiglenesen az ekzemára való dis- positio s ekkor a bőrt érő bármily csekély, különben számba sem vehető jelentéktelen fizikai vagy kémiai inger (pl. ruhadörzsölés, hideg vagy melegebb vízzel való mosdás, neutrális szappan stb.) ekzematogen ingerként szerepelhet. Tovább menve feltehető, hogy az említett komplex-tényezők hatása alatt az ekzemás betegek szervezetében vagy bizonyos oly anyagok tartósan vagy ideiglenesen hiányzanak, melyek gátló hatásukkal a bőrbántalom kifejlődését megakadályozzák, vagy oly anyagok jelennek meg, melyek a bőrt különösen érzékennyé teszik. Az ekzema parasitaer elméletének védői közvetlen bakteriális fertőzést tételeznek fel. Fajlagos kórokozóként Unna «morococcus» elnevezéssel írt le ily mikroorganismusokat, melyekről azonban Sabou- raud bebizonyította, hogy banális staphylococcusok. Veillon, Sabouraud, Halié, Civatte vizsgálatai szerint az ekzema hólyagocskákban keletkezésük idején mikrobák nincsenek s azok a bőr banális genykeltő coccusaival csak később fertőződnek. Egyes szerzők (Darier) azonban a pyogen coccusoknak is bizonyos körülmények között ekzematogen- képességet tulajdonítanak («ubiquitser ekzemaokozók»). Regionális vérkeringési zavarok (pl. varixnál) kétségtelenül ekzemát provokáló hatásúak lehetnek. Nem annyira -az organikus, mint inkább a működésbeli peripher és centrális idegbantalmaknak (neurasthenia, psychés zavarok, kedélyállapotok stb.), valamint a neuropathologiai aera alatt a felette hypothesises «trophikus» idegeknek is juttattak ekzematogen szerepet (Schwimmer), azonban e feltevéseket sem a kísérletek, sem a klinikai megfigyelés nem igazolták. Positiv idegelfajulások létezését, melyeket Marcacci és Colomiatti véltek ekzemánál észlelhetni, S. Mayer ellenőrző vizsgálatai megdöntötték. Az ekzema fogalmának fejlődése. Az elmúlt századok orvosírói az ekzema elnevezést az achor, porrigo, herpes stb. fogalmakkal vegyesen rendszertelenül alkalmazták a legkülönbözőbb bőrbántalmakra. Willan és Bateman (1819) az elsők, kiknek munkájából kitűnik a cél, hogy a fogalom bizonyos határozott kórképre korlátoztassék. Említett szerzők az ekzema főjellemvonásának a hólyagképződést tekintették. A múlt század első felében aztán lassanként kikristályosodik a kórkép : élénk viszketés mellett beszűrődött alapon fejlődő, apró savós hólyagocskákból valamint göbökből összetevődő terjedésre hajlamos bőr- elváltozás, mely a hólyag fedelének leválásával nedvező, majd genyes, pörkös máshol hámló folyamatokkal komplikálva, sajátos és jellemző polymorphis- must mutat. Bayer (1835) munkájában már a mai felfogásoknak a csirája fellelhető: a parasitaer. a Immorális, anyagcserezavar, egyéni praedispositio, alimentaris intoxicatio. Aetiologiáját illetően a NIX. sz. derekán felfogásban két markáns irányzat küzd egymással t. i. a francia, melynek élén a nagytekintélyű Buzin és a német, melyet hasonló kiválóság F. Hchra képvisel. Bazin (1862) az akkori francia dermatologia elismert vezére, az ekzema endogen eredete mellett veti latba érveit, ok gyanánt a labilis «arthritismus», «herpetismus»-t említi, volta- képen oly fogalmakat, melyek Rokitansky «dyskrasia»-ivál s a ma is használt diathesis fogalmával kb. egyértelműek. Kortársa Hardy, mestere Alihertiíek tanítása jegyében az ekzema, lichen, impetigo, pityriasis, psoriasist mint idősült s hereditásos bőrbántalmakat egymással valami oki vonatkozásban levőknek tartja s együttesen a sömörfélék («dartres») csoportjába foglalja. A francia szerzőkkel s az egész francia iskolával (St. Louis-kórház) ellentétben F. Hebra
