Poór Ferenc dr.: A syphilis kórtana és gyógyitása (Budapest, 1914)
A szerzett syphilis - A szerzett syphilis második (korai) szakasza. Secundaer stádium
86 Véybélcsomót (nodus hämorrhoidalis), ha duzzadt, akkor a gyűjtőeres tágulás következtében cyanosisos jellege különbözteti meg, ha pedig visszafejlődése után helyén puha nyálhártyaredő látható, annak ki nem maródott szárazabb felszine különbözteti meg a nedvező condyloma latum-tól. Néha azonban ily gyűjtőeres csomó felületén ül a kifoszlott syphilid s ekkor egyéb caexistáló syphilises tüneteket kell keresnünk. A gümős fekélyeket, mely béltuberculosisnál az anus környékén, a vizelő szervek gümőkórjánál a húgycsőnyílás körül helyezkedik el, zegzúgos széle, szúrágásszerű alakja (Róna) különbözteti meg a betegnek az előrement gümősödésre jellemző legyengült általános állapota mellett. Lupust a több 29. ábra. Condyloma latum. (Ehrmann szerint.) év óta való fennállás, a sajátos lágy consistentia jellegzi. Csalódásig hasonlíthat a pemphigus vegetans kezdődő stádiuma az inquinalis hajlatban a condyloma lat.-hoz, de itt is útbaigazít a szorgos megfigyelés. A pemphygus vegetatiói között egy-egy helyen még található lesz egy-egy hólyag. Kizárandók még a herpes, pruritus vulvae, molluscum contagiosum (középen köldökszerűen behúzódott, nem erodált képlet) stb. De legbiztosabb diagnosis kétes esetben a condyloma latumban mindég nagy szómban jelenlevő spirochaeta positiv kimutatása, valamint a WASSERMANN-féle seroreactió. Módosult és sokat vitatott alakja a syphilis második szakának a leukoderma áyphiliticum (syphilide macouleuse de cou Hardy,