Poór Ferenc dr.: A syphilis kórtana és gyógyitása (Budapest, 1914)
A szerzett syphilis - A szerzett syphilis második (korai) szakasza. Secundaer stádium
A SZERZETT SYPHILIS MÁSODIK (KORAI) SZAKA. SECUNDAER STADIUM. A második szak általános jellemzése. A mdácdik lappangási szak alatt a legtöbb autor azt az időtartamot érti, mely a primseraffectio megjelenése és a generalizált bőrtünetek megjelenése között eltelik. Tekintettel azonban arra, hogy a primaer- atTectio elsősorban a kezelés nélkül maradt esetekben, az úgynevezett secundaer tünetek kezdeti idején még fennállhat és arra, hogy mint alább látni fogjuk, a látható secundaer tünetek megjelenése nem képezi a syphilis betegségének «sine qua non»-ját s így az első esetben a «lappangási szak» elnevezés ellentétben áll a határozottan syphilises tünet jelenlétével, a második esetben pedig ámbár a köztakarón látható tüneteket nem is produkál, nem egészen helyénvaló «lappangás))-ról szólni, midőn a virus esetleg más, életfontos szeivet támad meg az alatt. E meghatározás még abból a korból származik a midőn a primaer- affectio idején a syphilist még — amint már előadtuk — tévesen lokalizált betegségnek vélték, de ma legfeljebb a szokásjog alapján alkalmazhatjuk, analógiában a «latens)) kifejezéssel, anélkül, hogy abból szószerinti értelemben vett következtetéseket vonnánk le. A szerzett syphilis második szakában átlag 8—10 héttel a fertőzés, illetőleg 40—50 nappal a primaeraffeclio megjelenése után az esetek túlnyomó részében a bőrön és a nyálhártyán az összes nyirokmirigy- csoportokban vagy egyes nyirokmirigyekben, de nem egyszer az izom-, ízület-, csontrendszerben, valamint egyes belső szervekben, sőt a központi idegrendszerben is a ápirochaeta közvetlen jelenlététől feltételezett vérbőségen alapuló reaktiv izgalmi tünetek mutatkoznak. E tünetek a syphilis idősült lefolyásának megfelelően ritkán kifejezetlek olyan mérvben, amint azokat a hevenyés fertőző betegségeknél látni szoktuk. Az egyént napi foglalkozásában alig vagy egyáltalában nem gátolják, sőt előfordul nem egyszer az is, hogy azok betegvoltukról még tudomással sem bírnak. Pedig épen ezek a subjectiv tünetekben magukat alig vagy épenséggel el nem áruló jelenségek igen nagy jelentőségűek a betegség egész lefolyására. Valószínű, hogy már ebben az időszakban deter- minálódik az egyes szervek syphilise, ebben az időszakban telepednek