Poór Ferenc dr.: A syphilis kórtana és gyógyitása (Budapest, 1914)
A syphilis gyógyítása
232 lene ki, ezidőszerint niiicáeii s annál kevésbé rendelkezünk olyan óz érrel, amelyik — mint Ehrlich salvarsanjáról azt egy ideig- hitte és azt bizonyítani is törekedett — egy cóapdóra gyors, végleges és teljes gyógyulást (= «therapia sterilisans magna») eredményezhetne. Viszont alig kétséges, hogy főszereink — a kéneső, a jód, az arsén (salvarsan) — melyek relative, bizonyos előttünk ismeretlen körülmények között, többnyire hosszas és ismételt alkalmazásuk után részben egymagukban is (kéneső), de biztosabban egymással kombináltan alkalmazva a közvetett parasitotropiához közelálló hatásúnak tekinthetők, anélkül, hogy normalis körülmények között és medicinalis adagolásukban egyúttal organotropok is lennének. Azonban e gyógyító szereinkről sem tételezhető fel, hogy azok a szervezetben közvetlen parasitotrop hatást fejthetnének ki, azaz a szer nagyon is hígított tolerált dosisával magával a szervezetben levő paraziták direkt elpusztíthatok lennének. Tappeiner említi, hogy ezidőszerint nem ismerünk oly mérget, amely a szervezetben el tudja ölni a mikrobákat, anélkül, hogy magát az organismust is meg ne támadná —• s ez alól a syphilisnél alkalmazott gyógyszerek sem kivételek. Néhány észlelő úgy a külföldön, mint hazánkban a salvarsan- aera kezdetén, a szer subkután és intraglutealis alkalmazásának idején, valószínűleg Ehrlich első munkatársai optimista közléseinek suggestiv hatása alatt, a szer hatása alatt a pallidának degenerativ átalakulását is vélte észlelhetni, de ezekről a leletekről — melyek pedig valódiságuk esetén a szer közvetlen bakteriad voltának döntő bizonyítékai lehetnének — újabban feltűnően hallgatnak. De ha közvetlen parasitotropiáról nem is szólhatunk, az kétségtelen, hogy gyógyító szereink, még nagy hígításban is a sejteket fokozottabb tevékenységre serkentik s így a szervezet anyagcseréjét erősen befolyásolják s így valószínűbb, hogy syphilisellenes szereink voltaképpen mint stimulánsok hatnak, a szervezet természetes ellenállását, reaktiv tevékenységét, illetőleg fajlagos védőanyagok fejlesztésére irányuló akczióját provokálják, illetőleg annak erélyét fokozzák, s végre valószínű, hogy ekképpen hosszas behatásuk alatt magát az egész szervezetet áthasonítják s így azt a spirochaeták élet fölt ételeire nézve alkalmatlanná alakíthatják át, aminek azután a parazita megsemmisülése a következménye. S e gondolkozás irányában érthetővé és magyarázhatóvá válik az is, hogy miért áll be az esetek egy részénél a teljes gyógyulás, más eseteknél — holott a szerek therapiás alkalmazása talán még az előbbieknél is intensivebb volt — nem. Az a szervezet, melynél szereink a fennemlített eléggé energiás védőtevékenységet ki tudták erőszakolni, közvetve bár, de legyőzi a fertőzést s a beteg gyógyul, míg az a szervezet, melynél szereinkkel nem voltunk képesek e védőtevékenység elégséges fokozódását elérni, akár a szükségesnél lanyhább vagy elhanyagolt therapia, akár az illető egyéniség immunanyag termelésének hiányos volta miatt, az áldozatául esik a beteg
