Pólya Jenő: Az orvostudomány regénye
I. Rész: Képek a múltból - III. Fejezet. Az orvos mint pap
44 részére felajánlani, hogy a hiba jóvátétessék, valamint a gonosz szellem kiűzése, természetszerűen a pap hivatása volt, aki rendszerint közölte azt is, hogy az isten milyen orvosságot ajánl a gonosz kísértet által okozott zavarok megszüntetésére. Ilyen módon alkalom nyílt a rituális teendők mellett a pap orvosi ismereteinek gyümölcsöztetésére is. Mert bizonyos, hogy ilyenekkel rendelkezett. Hiszen a templomokban, ahol a betegek összegyűltek és ahol az orvosi iskolák is voltak, a jó megfigyelőképességgel és jó emlékezőtehetséggel megáldott ember legalább is a gyakoribb betegségek felismerése, valamint azok gyógyíthatósága és gyógymódjai tekintetében bizonyos tapasztalatokat és gyakorlatot szerezhetett, ha a betegségek lényegéről nem is volt, aminthogy nem is lehetett, tudomása. Azon vallásos szertartások pedig, melyek között a gyógykezelés végbement, kétségtelenül nagy szuggesztív erővel bírtak, úgyhogy ezek is kétségtelenül hozzájárultak a gyógyuláshoz. Az ómenek és csillagok is segítettek, ha nem is a prognózis felállításában, de például abban, hogy ha az illető pap látta, hogy a beteg gyógyíthatatlan, ezt mint az istenek akaratát adhatta be hozzátartozóinak. Segítettek a prognózis felállításában felmerült tévedések elsimításában is. Mert úgy a horoszkóp, mint az ómenek lerögzítése a betegnek vagy hozzátartozóinak bemondása alapján történt és ha aztán valami nem a jóslásnak megfelelően esett meg, annak oka mindig az volt, hogy a papnak egyik vagy másik körülményt nem pontosan mondták be és így a jóslás azért nem vált be, mert helytelen adatokra volt felépítve. Ezeket tudniillik a beteg vagy hozzátartozói szolgáltatták. Mert a pap, mint orvos nem követhetett el hibát. w O. Vannak persze az orvosi tudománynak olyan ágai is, melyekben nem lehet olyan egyszerűen kibújni a felelősség alól; ezek az operatív szakmák. Aki vállalja a műtétet és azt végrehajtja, annak viselni kell érte a felelősséget és épp ezért szerették a nagy orvosok ezt a kis orvosokra áttolni. A legrégibb orvosi emlékek közé tartozik (kb. Kr. e. 3300-ból) URLUGALEDINU orvos pecsétje, melyen meg van említve az ő rabszolgája EDINMUGI, aki egyszersmind a sebészeti teendőket végezte. Ö csinálta a skarifikációkat, (bőrbe karcolt, kicsiny, felületes bemetszéseket), köpölyözött és feltette a flastromokat. Szóval ő volt a sebészmesterember az orvostudós mellett. És ez az ellentét megmaradt több mint 5000 esztendőn át ; tulajdonképpen alig 100 esztendeje szűnt meg. A tekintély és a jövedelem a tudós orvosé volt, aki ráolvasott vagy olyan gyógyszereket rendelt, melyek a ráolvasás értékével bírtak, a felelősségteljes és fontos munkát pedig a lenézett »borbély« végezte.
