Pávai Vajna Gábor dr.: Pozsony szab. kir. város közegészségügyének fejlődése 1856-1906-ig (Pozsony, 1907)
16-án nyílt meg, Pozsony, Nyitra és Komárom vármegyék érdekeit szolgálja, a mennyiben növendékeit első sorban e három vármegye területéről veszi fel. Az intézetnek célja az, liogynövendékeit, — akik különben a társadalom terhére volnának — a beszédre való tanítás, általános ismeretek nyújtása és kézügyesség elsajátítása által kiemelje a tudatlanságból, megóvja az elzülléstőls képessé tegye őket arra, hogy mint ügyes kézművesek a társadalom hasznos tagjai legyenek. — Az intézet személyi kiadásait az állam, dologi kiadásait pedig Pozsony sz. kir. városa fedezi. Pozsony vármegye is hathatósan segélyezi az intézetet. — Az intézetnek, mely fokozatosan 8 osztályúvá lesz fejlesztve, jelenleg két osztálya van 27 növendékkel. Ez idő szerint Hercsutli Kálmán, Bihari Károly tanárok és Tichy Marianna tanítónő működnek az intézetben. Tanulmányi és adminisztratív tekintetben az intézet közvetlenül a vallás és köz- oktatásügyi minisztérium alá tartozik, az anyagi ügyeket pedig egy, a városi képviselő testülettől választott felügyelő bizottság intézi, melynek elnöke a városi szegényügyeket vezető városi tanácsos. — A város ez idő szerint 65.000 korona siketnéma-intézeti alappal rendelkezik. — A siketnéma intézet jelenleg a Batthyányi téren fekvő u. n. primás- palotában van ideiglenesen elhelyezve, igazgatója Bihari Károly. Az intézet állandó épületének kész tervei már csak a megvalósításra várnak. Nem lesz érdektelen, ha még felemlítem a következő óvodákat is, a melyek habár közvetve, de a kis gyermekek védelme folytán, mégis csak a közegészségügy érdekeit szolgálják. Azonban véleményem szerint ezeknek az óvodáknak illetőleg gyermekkerteknek, csekély kivétellel, egy — ----- POZSONY EGÉSZSÉGÜGYE_______________________________ A z intézet célja. Az ovoilák il tel illeg gyer- inekkerték kö zös hibája. 85